Megkésve bár, de törve nem: Mongóliába érkezésem után két hónappal végre bemutathatom hogy hogyan is néz ki egy jurta belülről, és elmesélhetem, hogy milyen is benne aludni.

De ne szaladjunk ennyire előre, a legutóbbi bejegyzésben még a vonaton ültem és hollywoodi sztárokhoz méltóan fényképekhez pózoltam.

Cайншанд-ban majdnem mindenki leszállt, viszonylag kevesen utaztak tovább Pekingbe. A késői időpont ellenére nagy tömeg fogadta a vonatot, a rokonokon, barátokon és taxis hiénákon kívül rengetegen kínálták portékájukat, szendvicset, buuzt és khuushuurt, ruhát és újságokat árultak.

Minket Nagi barátja fogadott, és egy természetesen jobbkormányos, de meglepően jó állapotú Subaru Foresterrel lakásába vitt, és vacsorával kínált. A képen ő és családja, valamint a pókember látható:

kedves emberek

Az előzetes tervek szerint itt kellett volna töltenünk az éjszakát, én a vacsora után már csökkentett módban, nagyokat pislogva vártam a fejleményeket, melyek általam nem várt fordulatot vettek.

Kiderült hogy már ma Hamriin Khiidbe, az ott található jurta kempingbe utazunk. Másnapi túravezetőnk jött értünk egy kiszolgált Hyundai-jal, melynek egy ép porcikája nem volt. Útközben megálltunk egy boltban, ahol az eladó látványosan nem tudta feldolgozni, hogy mit keres egy külföldi este tízkor az üzletében, akkor sem lepődött volna meg jobban, ha nem én, hanem Barack Obama sétált volna be narancslevet vásárolni.

A kis kitérő után kifelé autóztunk a városból, akkor kezdtem egy kicsit izgulni, mikor már több, mint fél órája a kiszolgált kocsink fényszórója volt az egyetlen fényforrás. Mivel a sofőrt, aki az első napomon Ulánbátorból Darhanba szállított már elneveztem Schumachernek, és a mostani földes úton sötétben bemutatott féktelen száguldás jobban illik egy rali pilótához, nevezzük idegenvezetőnket Colin McRae-nek. A kocsiban az életet vagy Buddha, vagy pedig a Toyota szelleme tartotta (a motorháztetőre ragasztott embléma miatt), a Check Engine lámpa valószínűleg csak azért nem világított, mert évekkel ezelőtt kiégett.

 másnap reggeli illusztráció: Hyundai, Toyota?

Egy órás zötykölődés után megérkeztünk a jurta táborba, először a tulajdonos tökéletesen felszerelt kunyhójába invitáltak minket, telefon, műholdas tévé és rádió is rendelkezésükre állt.

luxus jurta belülről

Éppen a legnépszerűbb sorozat, a mongol Angyalbőrben volt műsoron, a helyi Karádi őrmester (Usztics Mátyás) és Urbán honvéd kalandjai nagy izgalmat és harsány kacagást váltottak ki a jurta lakóiból.

így néz ki egy jurta belülről

Mire a műsör véget ért, a mi jurtánk is elkészült, kellemes meleg fogadott minket a középen található kályhában ropogó tűz miatt. A berendezést egy asztal, a kályha és három ágy jelentette, rajtuk tiszta ágynemű.

 60 gerendából álló kis jurta

A kérdésemet, mely az firtatta, hogy vajon elsétáljak-e vizelni a közös wc-ig, vagy tegyem meg azt egy általam választott random helyen diszkrét mosoly fogadta, amit én az utóbbi megerősítéseként értelmeztem. Mint később kiderült nagyon helyesen. A két dolog egyike, amit nem tudnék megszokni a jurtákban, az a szagok miatt messzire telepített wc (jól gondoljátok, nem angol típusú). A másik a kis méretű bejárati ajtó.

A hosszú utazás és a másnapi korai kelés (a napfelkelte megtekintése a program része) miatt nem húztuk a lefekvés előtti időt, de szerencsére arra még gondoltam, hogy bónusz pulóvert és melegítő nadrágot készítsek az ágyam mellé, számítottam rá ugyanis, hogy a sivatagban gyűjtött száraz gallyak nem égnek örökké. Hajnalban szükség is lett rájuk, de mire kikeltünk az ágyból, a jurta kemping szorgos személyzete újra tüzet csiholt a kis kályhánkban. A reggeli hideget leszámítva pozitív élmény volt a jurtában aludni, meglepően csendes, szélmentes és kényelmes lakhely.

Friss, de rendkívül hideg levegő fogadott odakint, a látvány azonban kárpótolt, egyik irányban a végeláthatatlan sivatag, a másikban pedig táborunk látszott, este nem is vettem észre a rengeteg kis kunyhót. 

A holnapi folytatásban beszámolok túránk legérdekesebb napjáról, a Fekete hegyről és a tevékről. Stay tuned!

Long way down, ez volt a címe a BBC 2 második legjobb sorozatának (természetesen a Top Gear után), melyben Ewan McGregor és Charley Boorman motorral járják be a Földet. A folytatásban, Long way round címmel Mongóliában is járnak, és beszámolójuk szerint itt érezték a legjobban magukat útjuk során.

Az én Hosszú utam lefelé még Darhanban indult, tegnap leírtam, hogy miként jutottunk el Ulánbátorba, tudhatjátok, nem volt őszinte a mosolyom.
A második nap tizenegy óra vonatozás várt ránk, ami miatt nem hiszem, hogy sokan irigykednétek rám, és bennem is élénken éltek még az előző éjszaka tapasztalatai, a leszállást követő eufóriám kezdett enyhe rettegésbe átcsapni.

Szerencsére rossz előérzeteim alaptalannak bizonyultak, a vonaton meleg, tisztaság, és ami a legfőbb: rengeteg hely fogadott.

Elsőként szállhattunk fel az Ulánbátorból Pekingbe tartó vonatra, így jó helyen, kényelmesen helyezkedhettünk el. Meglepő módon időben indultunk, száz ágra sütött a nap, így jókedvűen feküdtem föl a lehajtható ágyra. A szomszéd fülkében egy utastársam gitározni kezdett, én pedig meglepve és örömmel hallgattam az ismerős dallamokat, az orosz nyelvű éneket.

"Миллион, миллион, миллион алых роз
Из окна, из окна, из окна видишь ты..."

Így biztosan mindenki jobban ismeri:

"Millió, millió, millió rózsaszál, vérvörös takaró tavaszi út porán
Millió, millió, millió rózsaszál, gyönyörűbb üzenet sohasem volt talán..."

Köves, vöröses sivatagi táj, távoli hegyek és kis falvak váltották egymást. A poros utca mentén fából készült házak álltak, kóbor kutyák szaladgáltak, mintha csak egy hollywoodi westernbe csöppentem volna. Szinte vártam, hogy mikor jelennek meg a vonat mellett vágtató puskájukat durrogtató és kurjongató indiánok. Erre természetesen nem került sor.

Az ebédre annál inkább. Jó féle házi bárány sült és főtt krumpli volt a menü.

Otthon általában ferde szemmel nézek a vonaton étkezőkre, akik hagyma szaggal árasztják el az egész vagont, itt viszont ők néztek rám ferde szemmel, persze nem a harag miatt...

Egy ilyen hosszú úton muszáj ebédelni, mindenki így tesz, és a tizenegy órás közös kaland akaratlanul is összekovácsolja egy kicsit a közösséget, jobban megismerjük egymást, magunkban elnevezzük a társakat (például a Homlok Nélküli Fiú, akit a galériában biztosan mindenki felismer).

Én narancslével, Nagiék vodkával öblítették le az ebédet, persze csak sunyiban, alkoholt ugyanis tilos a vonaton fogyasztani.

A délután nagyjából eseménytelenül telt, egy kivétellel: egy mongol népviseletbe (lila vagy zöld köpeny sárga övvel átkötve, bőr csizma) öltözött öreg ült le hozzám beszélgetni, persze Nagi tolmácsolása segítségével. Nagy örömmel vette, hogy magyar vagyok, kérdezgetett, magáról mesélt és a kezemet szorongatta, valamint jó egészséget és sok szerencsét kívánva arcon is csókolt. Ezután derült ki látogatásának valós célja: a harmad üveg narancslémre fájt a foga. Abba töltötte a ruhája alól előkerült vodkás üveg tartalmát, hogy átvágja a biztonságiakat, akik letiltották a vodkájáról.

Persze nem az öreg volt az egyedüli, aki velem foglalkozott, megszoktam már, hogy nagy feltűnést keltek, a gyerekek megbámulnak, ha grimaszolok nekik, nevetnek, a bátrabbak angolul köszönnek. Sokan akarnak velem fényképezkedni is, ami régebben igencsak zavarba hozott, nem vagyok ugyanis hollywoodi sztár, de még csak egy Torghelle Sándor sem, nem tartom magam különlegesnek, de mára megszoktam a reflektorfényt, és ha őket boldoggá teszi egy velem készült kép, hát örömmel pózolok (a későbbiekben láthatunk majd pár ilyet).

Mivel megint igencsak bő lére eresztettem a mondanivalóm, a megérkezés és a jurták bemutatása holnapra marad, addig is e galériával búcsúzok:

Csütörtök délutánra kiegyenesedtek a kérdőjelek: végleg eldőlt, hogy nekivágunk a nagy útnak. A cél a Góbi sivatagban található Hariin Khiid nevű energia központ, buddhista emlékhely, turistalátványosság. A hosszú utat ulánbátori átszállással Cайн шанд ("szen sand", jelentése szép Sand) városáig a Transzmongol vasútvonalon terveztük megtenni.

A rengeteg élmény, sok szép kép miatt részletekben számolok be a túráról, a mai, első részben az előkészületekről és az Ulánbátorig tartó viszontagságos vonatozásról írok. A későbbiekben jönnek majd az érdekességek, kedvcsináló bulvár magazin stílusban: jót alszok egy jurtában, megmászom az álmok hegyét, egy férfi arcon csókol, energizál a felkelő nap, megijesztek egy tevét a sivatagban és sok egyéb érdekesség...

Hárman utaztunk, az indulás előtti gyülekező Nagi lakásán volt. Mire én teljes menetfelszerelésben befutottam ő már javában aprította az útravaló khuushuurhoz és buuzhoz való húst.

 készül az útravaló

Ulánbátorba közúton és vasúton is eljuthatunk, a buszos utazás három óráig tart, de a kora reggeli csatlakozás miatt mi a Darhanból este induló vonatot kellett válasszuk.

Éjfél körül taxiztunk ki az állomásra, ahol már ekkor nagy tömeg és rengeteg hajléktalan volt. Az emberek java része nagy dobozokkal és tejet tartalmazó kannákkal volt felszerelve. Az állomások feltehetőleg a meleg miatt a világon mindenhol vonzzák a szegény embereket, itt sem volt ez másképp, baltával faragott arcú hajléktalanok kószáltak a váróteremben, bármelyik zombis filmben smink nélkül hozták volna a tökéletes figurát.

Megfigyeléseim szerint a mongol embereknek nem csak a pusztában, de a repülőn, a vonaton és a váróteremben is életük a vándorlás, egy helyen maximum öt percig bírnak ülni, utána új barátokat keresnek. A másfél órás várakozás alatt én voltam az egyedüli, aki nem cserélt széket, de még így is többen ültek mellettem, mint ahány mongol embert ismerek név szerint.

Aztán lassan befutott a szerelvény, a széles nyomtáv mellett a kocsik magassága is meglepett, magyar szemmel nézve óriásiak a vagonok.

 illusztráció másnap reggelről: széles nyomtáv, magas mozdony

Minden egyes vagon külön személyzettel rendelkezik, ők szolgálják fel az ételeket, italokat, takarítják a kocsikat, az állomásokon zárják a mosdókat és felszálláskor ellenőrzik a névre szóló jegyeket.

Íme az én jegyem, Miklász Káónja névre kiállítva. A kocsikban ülő-, és lehajtható fekvőhelyek is vannak, normál esetben igen kényelmesen utazhattunk volna. Azért a feltételes mód, mert már a vonat Darhanba érkeztekor foglalt volt majd minden hely, Ulánbátorig pedig csordulásig megtelt a kocsink. Már régebben megfigyeltem, hogy a mongolokat nem különösebben zavarja a másik testi közelsége, szívesen osztanak meg egy széket ketten, inkább nyomorognak a kevés ülő-, és fekvőhelyen minthogy bárki is álljon. Talán a kisebb menetidő miatt is, de Magyarországon inkább állnak, vagy a folyosón ülnek az utasok, ritkán láttam olyat, hogy a nyolc fős kabinokban nyolcnál többen lennének, pedig igencsak nagy rutinom van a péntek délutáni és vasárnap esti TÖMEGközlekedésben.

Tehát egy ágyon a falhoz lapulva békésen aludt egy ember, míg minimum négyen a lábának dőlve beszélgettek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A helyzetet tovább súlyosbította a cipőjüktől megvált emberekből áradó tömény lábszag, ami a kis helyre sűrített sok ember kipárolgásának bűzével vegyülve rendkívül ütős koktélt alkotott, olyan érzést okozva, mintha egész úton egy hajléktalan ülne az ölünkben. (Ilyenkor szokás azt mondani, hogy megváltás lenne ha valaki szellentene, egy kósza puki illata frissítő változatosságot hozott volna.) Biztos vagyok benne, hogy most, miközben olvassátok ezt, és elképzelitek a szituációt mindenki izzasztó, fülledt meleget vizionál. Sajnos ez nem így volt. Vigyázat, gusztustalan metafora következik! A szartorta tetején a tejszínhabba illesztett koktélcseresznye a rendkívüli hideg volt, így bátran állíthatom, hogy nálam boldogabb embert keresve sem lehetett találni Ulánbátorba érkezvén. A felkelő nap, a friss szellő, a lábam kinyújtásának lehetősége katartikus élményt váltott ki belőlem.

 boldogan az ulánbátori vasútállomáson

A restiben sorban állva Kovács András Péter egy pekingi élménye jutott eszembe, miszerint ha húsz centiméter távolságot hagysz az előtted álló után, már nem is sorban állsz, hanem bámészkodsz, és azonnal bevágnak eléd legalább ketten. Ennek ellenére rendkívül jól esett a forró szútece, és az azt követő mini piknik, így a Cайн шанд-ba tartó vonatra már átmelegedve, boldogan, teli hassal szálltam fel.

az ulánbátori restiben falatoztunk

Matematikai hasonlattal élve a kirándulás hangulatát leíró függvény a vonaton elérte minimum pontját, innentől pedig szigorúan monoton növekvő.

A holnapi, következő részben egy egész napos vonatozás és egy kis rali után elfoglaljuk a helyünket a jurta-hotelben.

Volt időm rájönni, Mongóliában akkor vehetünk biztosra valamit, ha már megtörtént.

Maybe: esetleg, talán. Ez a szavajárásuk. Méjbi ma megyünk a sivatagba, méjbi holnap. Méjbi egyáltalán nem.

Nem izgulják túl a szervezést, sem az előkészületeket, a programmal sem különösebben foglalkoznak, és biztosan ők csinálják jól, de engem, aki minden percemet szeretem előre beosztani az őrületbe tudnak kergetni ezen szokásukkal. (Azon ritka alkalmakkor, mikor mégis sztoikus nyugalommal veszem tudomásul az események bekövetkeztét, azaz úgymond pálóczyas viselkedést folytatok, kimondottan jól érzem magam.)

Régóta tervezzük Ázsia legnagyobb sivataga, a Magyarországnál négyszer nagyobb Góbi meglátogatását, eddig azért nem írtam róla, mert nem szerettem volna előre inni a medve bőrére. (Ugyanezen okból kifolyólag nem írok a jövő heti biztos lottó ötösömről.)

Most úgy néz ki, holnap éjfélkor indulunk vonattal, hogy reggelre Ulánbátorba érjünk, szédületes 30 kilométer per órás átlagsebességet diktálva. Valószínűleg itt kezdődik majd az út érdekes része, egy egész napos vonatozással, a sok és hosszú megálló biztosan remek alkalmat ad a vidék jobb megismerésére, de nem szeretném előre megírni a kirándulás történetét.

A következő napokban tehát igazoltan hiányzok majd a blogról, és ezúttal nem tervezem otthon felejteni a fényképezőt sem...

Addig is Torghelle Sándornak öltözve a tanári stressz szobában felszolgált jó fajta oxigén koktél elfogyasztásával készülök a hosszú útra. Méjbi.

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, gyorsan tisztázom a helyzetet: a bejegyzésben maximum idő, semmiképpen sem identitás zavar szerepel.

Már sok szó esett a mongol kollegákról, barátokról, most a péntek esti vacsorát ragadnám meg apropóként részletesebb bemutatásukra.

A péntek délutáni mongol nyelvtan óra már közeledett a végéhez, ilyenkor az én agyi aktivitásomban is jelentős csökkenés áll be, valamint a rendelkezésre álló kapacitás nagy részét a vacsorán való gondolkodás köti le.

Mind az órának, mind az elmélkedésemnek Peter, Bjorn & John vetettek véget, ők jegyzik ugyanis a Young Folks című számot, azaz a csengőhangomat.

Atko emlékeztetett, hogy este az újonnan nyitott Texas étteremben (a már bemutatott Modern Nomad's étteremlánc tagja) gyűlnek össze a mechanika tanszék tagjai, könnyes búcsút venni az Oroszországba készülő Byambától.

Így eldőlt, hogy velük tartok, mert bár igazán szeretek egyedül enni, mégis jobb ízű a falat ha mindnyájan esznek.

Végül hatan ültünk asztalhoz, az időközben beeső igazgató asszony és tanszéke csak véletlenül választotta ugyanezt az éttermet. Érdekes, érkezésük kisfiús kuncogást váltott ki vacsorapartnereimből, akik mindössze egy biccentéssel üdvözölték a kollégákat.

Éppen jókor, az étkezés végén, az italozás kezdetén indult az ulánbátori UPO együttes koncertje, énekesük teljesítménye még az én avatatlan fülemet is lenyűgözte, sőt angol kiejtése is tökéletes volt. Talán azért is szimpatizálok ennyire a bandával, mert mintha szépség alapján válogatták volna össze őket: kifejezetten gizda, csúnya emberek alkották a zenekart. Közepesen jó, kiglancolt, sikerre vágyó öttagú fiúbandákkal Tiszát lehet rekeszteni, ők megtalálták a különlegességhez szükséges megoldást.

Vagy az én jelenlétem, vagy a vodka hiánya, esetleg e két helyzet szerencsés együttállása a hosszú beszédek elmaradását eredményezte. Kellő mennyiségű sör elfogyasztása után Nagi látta vendégül a társaságot, immáron Byamba és a tanszékvezető Ganzorig nélkül, orosz módra uborkát és savanyúságot kínálva rágcsálnivaló gyanánt.

Mivel a frissen vágott hajú kisfia, és családja többi tagja a szomszéd szobában aludt, én rövidre fogtam a látogatást és haza indultam, miközben sűrűn hullt a hó.

Az ismételten hosszúra nyúlt felvezetés után következzen végre a bejegyzés lényegi része, azaz a közvetlen kollegák egy részének bemutatása.

Otgonsuren (Atko)

Harminc éves divattervező. Az egyetem textil dizájn részlegén tanít, néha hajlamos szakterületének megfelelően viselkedni.

A tanári szakszervezet elnöke. A társasági események szíve-lelke, rendkívül beszédes, mosolygós ember, állandó ebédpartnerem. Ganzoriggal, a tanszékvezetővel megállapítottuk, hogy minden társaságba kell egy ilyen ember, de csakis egy. Columbo felügyelőhöz hasonlóan sokat beszél feleségéről, akit azonban még sohasem láttunk.

Érkezésemkor ő fogadott a reptéren, így utólag könnyű belátni, hogy közvetlensége, nyíltsága miatt a tökéletes választás volt erre a szerepre. Darhan utcáit a nővérével közösen tulajdonolt kék alapon ezüst mintás Mitsubishi terepjáróval rója.

 Ganzorig

Mint azt az állandó eposzi jelzője is mutatja, ő a tanszék vezetője, közvetlen főnökön. Anyagszerkezettant valamint kinematikát és dinamikát tanít, diákjai Jackie Chan néven becézik.

Fényképet viszonylag nehéz róla találni, nem szeret fókuszban lenni, általában ő kezeli a kamerát.

Az ő autóját vezetve utaztam Erdenetbe, illetve ő szervezte meg a darhani öntöde látogatását is.

Byamba

34 éves tanár, általában csöndes, magának való. Ennek ellentmondanak a róla szóló pletykák, melyek szerint igazi nőcsábász. Nem beszél túl jól angolul, ezért néha orosz szavak segítségével próbálunk meg kommunikálni.

Az ő tiszteletére szervezték a vacsorát, a hónap végén két évre Moszkvába költözik hogy megszerezze doktori címét.

Batzaren (Bagi, Bácse)

Rendkívül csöndes, szerény, de nagyon kedves labor asszisztens. Annak ellenére az egyik legszimpatikusabb kollégám, hogy egy szót sem beszél angolul.

Mongol, orosz szavakkal, valamint kézzel-lábbal mutogatva értjük meg egymást.

Ő szerelte meg a szobámban a leszakadt mosdókagylót, valamint ő vágta méretre a piacon potom pénzért beszerzett övemet.

Saruulbold (Nagi)

A helyi Illés Béla, azaz a legnagyobb király. (Mivel viszonylag kicsi a metszet a blog olvasói és az MTK, valamint a Haladás szurkolói között, így megmagyarázom: Bélát nevezték így a kilencvenes években.)

Harminc éves, kedves, szerény, vicces ember. Statikát és szilárdságtant tanít, padtársam a tanáriban. A tanári kosárlabda és röplabda csapat kapitánya, MVP-je (Most Valuable Player).

Az ő fiának hajvágó ünnepségén vettem részt, valamit ő ajándékozta nekem az azóta is használt nagy tükröt a születésnapomon.

off: az első helyes megfejtő aki bekommenteli, hogy melyik magyar hírportál bannerjére hajaz az új Mongólia blog logó, az a vendégem egy tradícionális mongol szútecére.

okt.  23.

Azt mondják idézni csak klasszikusoktól szabad, engedtessék meg nekem most mégis a korábbi, Életed! című bejegyzésem egy darabjának kiemelése.

 

-Életed a csoportkép!

 

Megmagyarázhatatlan okokból a mongol ember megszállottan vágyik arra, hogy barátaival, kollégáival közös képen örökítsék meg, lehetőleg ülő pozícióban, a kezeket szigorúan ölbe helyezve. Na jó, egy ember állva pózolhat a háttérben, kezét az ülő vállára helyezve. Hogy hol láthattunk ilyen képeket? Igen, pontosan: a nagyszülők konyhaszekrényének üveges polcán. Habár ide is elért a digitális technika, azaz számolatlanul készíthetnék a képeket, ők mégis ragaszkodnak a gondosan megkomponált pozícióhoz legyen szó baráti ünneplésről, szakmai konferenciáról vagy csupán egy szimpla kedd délutánról.

Hogy miért idézek újra egy posztot, amire nyílván még mindenki szó szerint emlékszik? Fényképes bizonyítékokra bukkantam. Ma délután ebédre voltam hivatalos a mongol nyelvet tanító tanárnőhöz, a többi külföldi diákkal egyetemben. A menüre nem vesztegetnék túl sok szót, a már bemutatott Khuushuur és Buuz igencsak jól elkészített változata került asztalra, salátával, áfonya szörppel és sörrel körítve. Ebéd után egy kis zenélésre is sort kerítettünk, én az egyetlen értékelhető produkciómat adtam elő (már a Boci, boci tarka című gyermekdal zongorán való eljátszásán kívül): teljesen azonos hangszínen énekeltem el a dúr hangsor hét tagját (dó, ré, mi...). Kevesen képesek erre a bravúrra az országban.

gitárral az amerikai John, háttal Song Koreából, középen a lepusztított asztal, a rendet a tigrisek őrzik

Nem jártam még túl sok mongol lakásban, pár dolog azonban mindenhol megtalálható. A giccses paripák, a falra aggatott hangszerek, Dzsingisz Kán, az ajtó fölé szögelt sündisznó bőr tüskékkel (távol tartja a gonoszt) és a vendégszeretet.

 fókuszban a szerelmes ebek

Valamint a családi fényképek. Ezek közük kettőt örökítettem meg önigazolás, bizonyíték gyanánt.

a mindkét képen látható kedves hölgy a mongol nyelv tanárnő

A már tegnap az égen gyülekező fekete felhők végre nem esőt, hanem havat hoztak felénk Szibéria felől, így október 21-én este leesett az első hó Darhanban.

 ez még csak a bemelegítés

A diákok és jómagam nagy örömére reggelre egész szép, hógolyózásra alkalmas mennyiség hullott le. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy megkérjem a tanárokat az órák elhalasztására, illetve kinti megtartására. Szerencsére még idejében eszembe jutott hogy nem vagyok már nyolc éves elvetettem az ötletet ezáltal sikerült megőriznem a méltóságomat.

A kollégium szemétgyűjtőjét már jól ismerhetitek, a vas tákolmány úgy látszik állandó ihletet biztosít nekem. Ezúttal nincs békésen legelésző boci, van viszont izgatottan keresgélő kutya. A háttérben látható hegyek talán valamennyit hozzátesznek a kép értékéhez.

 három kutya volt, de csak ez az egy vállalta a fotózást

Ez a fekete-fehér kép a havas, hegyes darhani tájjal pedig nem az én művészi hajlamaim eredménye, mindössze a véletlenül rosszul beállított fényképezőgép kora karácsonyi meglepetése.

Bizonyos dolgokat az ember megszállottan szerethet, túlzottan az élete részévé válhatnak. Ilyenkor használjuk a címben szereplő kifejezést.

Példának okáért nekem sok egyéb mellett életem a Pick Szeged, az Újpest, a hőbörgés. Megfordítva életem a Veszprém és a Fradi utálata. Van olyan barátom, akinek teljesen érthetetlen módon élete a Barcelona, vagy a Juventus. Sőt, ismerek olyan perverz embert akinek élete a Bayern.

De ez természetesen teljesen irreleváns a blog tematikájának szempontjából. Nézzük mi jellemzi a mongolokat, mit vághatnánk mókás kedvünkben egy arra tévedt szerencsétlen mongol átlagember fejéhez!

-Életed a csoportkép!

Megmagyarázhatatlan okokból a mongol ember megszállottan vágyik arra, hogy barátaival, kollégáival közös képen örökítsék meg, lehetőleg ülő pozícióban, a kezeket szigorúan ölbe helyezve. Na jó, egy ember állva pózolhat a háttérben, kezét az ülő vállára helyezve. Hogy hol láthattunk ilyen képeket? Igen, pontosan: a nagyszülők konyhaszekrényének üveges polcán. Habár ide is elért a digitális technika, azaz számolatlanul készíthetnék a képeket, ők mégis ragaszkodnak a gondosan megkomponált pozícióhoz legyen szó baráti ünneplésről, szakmai konferenciáról vagy csupán egy szimpla kedd délutánról.

-Életed a kerítés!

Mongólia a világ legritkábban lakott országa, Magyarországnál több, mint tizenhatszor nagyobb területen kevesebb, mint harmad annyian laknak, azaz hely van bőven, mégis lécekből tákolt kerítést készítenek a legkisebb jurta köré is.

-Életed a sufnituning!

Nem látni autót, melyen ne módosítottak volna valamit házilag. A leggyakoribb elemek a következők: fényes tanksapka matrica, vasalódeszka méretű spoiler, ablak sötétítés, szélvédő matrica, kipufogó csonk csere. Ezek szinte minden autón megtalálhatók, de jó esély van a következők jelenlétére is: szélterelő műanyag az első ablakok fölött, óriási antenna, rali matricák, neon díszfények és az otthon, a Tescoban kapható dísztárcsákhoz hasonló, csak még azoknál is rosszabb minőségű műanyag elemek.

-Életed Dzsingisz Kán!

Erről már volt szó korábban is, a nevesebb intézmények, utcák, éttermek mind a nagy vezér nevét viselik, a mai napig büszkén gondolnak nemes lelkére, éles eszére és nagy tetteire, ezen gondolataikat pedig szóvá is teszik.

-Életed a ruszkik szeretete, a kínaiak gyűlölete!

Velünk ellentétben, a mongolok történelmi okokból pozitív érzéseket táplálnak Oroszország iránt, ellenben mélységesen megvetik a kínaiakat. Mivel e két ország határolja Mongóliát, egyéb konfliktusuk nem igen akad.

-Életed a beszéd!

A csoportkép mellett minden közösségi esemény elmaradhatatlan velejárója a beszéd. Ha csak egy ember emelkedne szónoklatra, nem beszélnék különlegességről, de majd minden mongol hirtelen késztetést érez tószt mondására, ha meglát egy mikrofont. Szorosan ide kapcsolódik a következő elem.

-Életed a vodka!

Minden egyes beszédet vodkával öblítenek le, de ugyanezt teszik sportesemények végén, kirándulásokon és tanári megbeszéléseken is. Addig nem nyugszanak, míg a kijelölt mennyiség el nem fogy, létszámtól függetlenül egy üveg vodka esetében ez nem sokszor haladja meg a nyolc percet.

Egyelőre ezek azok a jellemző tulajdonságok, szokások, melyeket sikerült megfigyelnem, de folytatom gyűjtésem, és amennyiben egyéb érdekességet veszek észre, folytatom a felsorolást. A cím már megvan: Még drágább az ÉLETED!

p.s.: Ki ismert magára?

Gondolom nem különösebben örülnek a mongóliai sörgyártók, ha az aktuális száraz nap, azaz a hónap tizenhetedik, országszerte alkoholmentes napja éppen hétvégére esik. Tegnap este így kezünkben egy jó teával néztük végig az Everton-Liverpool meccset. (Félidőben 1-0.)

A rendhagyó logikai kapcsolatra a cím és a focimeccs között a magyarázat a következő: a mai napon félidejéhez érkezett mongóliai látogatásom.

Akik olvassák a blogot leszűrhetik, hogy eddigi élményeim és tapasztalataim abszolút pozitívak, ennél mélyebb elemzést, összefoglalást nem is szeretnék tartani, ünnepeljük inkább e jeles alkalmat egy eddig nem látott képpel, melyen a tanári szobában munkát imitálok.

 Dzsingisz Kán és az elaludt hajú szerző

Mint azt az előző bejegyzésemben említettem, a rézbánya egyike a világ legnagyobbikainak, egyben Erdenet szíve, motorja. 51 százalékban mongol, 49 százalékban orosz kézben van. Ezt talán a következő két illusztrálja a legjobban.

a barna hajú és szemű mongol család jól megérti egymást a szőke, kék szemű oroszokkal; sarló-kalapács

Ide indultunk péntek reggel, természetesen az elmaradhatatlan sisakok kiosztása után.

 indulásra készen az egyetem előtt

 A külszíni fejtés mellett a a sziklák zúzásának folyamatát, és a réz kiválasztását is bemutatták, igen érdekes képeket és videókat készítettem, kattints a tovább gombra ezek és a beszámoló megtekintéséhez.