Történelmi, utolsó posztomat olvassátok, melyet a darhani műszaki egyetem tanári szobájából, Dzsingisz Kán mellől írok. Természetesen beszámolok majd a ma este tartandó búcsúbulimról (amennyiben maradnak értékelhető emlékképeim), és a hazaútról is, de azok a bejegyzések a legjobb esetben is Oroszországban, a reptéri váróban íródnak majd.

Egész nap olyan voltam, mint egy feledékeny nagypapa, azt ismételgettem, hogy milyen gyorsan repül az idő. Mintha tegnap érkeztem volna, a mai pedig az utolsó napom az iskolában.

Délelőtt a tanárok egyesével, délután pedig csoportosan búcsúztattak. Felkészülten érkeztem, egy üveg vodka várta őket, amit az ajándékuk átvétele és a (természetesen) elkészült csoportkép után fogyasztottunk el.

 mechanika tanszék, a képet természetesen a félénk Ganzorig készítette

Az általam megrendelt és kifizetni készült tradicionális mongol zakót ajándékozták nekem, méretre és minőségre is tökéletes darab, az iskola textil-dizájn tanszékének egy kedves tanárnője készítette.

 vodkával kínálom a tanárokat

Már az egyik első, grillezést bemutató posztomban is ódákat zengtem a mongol nők háziasságáról, most is szó és kérés nélkül mosták el a poharakat, segítettek a kiszolgálásban és az összepakolásban.

(Nem tudom mennyi köze van ehhez annak a ténynek, hogy a mongolok nagy része továbbra is tartja magát ahhoz a  magyar mondáshoz, melyet csak zárójel után, kisbetűvel is félve merek leírni: "Pénz számolva, asszony verve jó...". Elhatárolódok saját magamtól.)

A búcsú kínos, általam kifejezetten nem kedvelt részét, melyben kifejezzük egymás iránti nagyrabecsülésünket, szeretetünket (még ha ez nem is igaz) szerencsére még nem kellett megejteni, ugyanis este egy közös vacsorával köszönünk el egymástól.

Holnap reggel pedig irány Ulánbátor, egy két napos városnézéssel búcsúzom Mongóliától.

Nem csak az év, de az én mongóliai kirándulásom vége is egyre közelít, ez tipikusan az az időszak, mikor visszatekintünk az elmúlt hónapokra és elemezzük a velünk történteket. Én ezt 14 kép segítségével szeretném megtenni, melyeket önkényesen választottam ki Mongólia című mappámból. A válogatási szempontok tortájában csak kis szelet jutott a táj szépségének, a kép minőségének, a legnagyobb hangsúly a képhez kötődő emlékeken volt.

Időrendben talán a következő kép készült el először.

Iskolánk igazgatónője közös vacsorára invitálta a külföldieket, a kedves gesztus megalapozta a barátságot az amerikaiak, a koreaiak és köztem.

Szintén nem sokkal érkezésem után kerítettünk sort az Amarbayasgalan apátság megtekintésére, ahol volt szerencsém pár szót váltani Mongólia miniszterelnökével, akivel közös fénykép is készült, a balomon látható.

Az apátsághoz tartozó Buddha szobor tövében készült a következő kép, amely hűen mutatja be a képzeletünkben élő mongol tájat: kék ég, zöld fű, szép hegyek és jurták, ráadásként jómagam.

Az apátság megtekintését a grillezés követte, a tradicionális mongol Khorkhog mellett saslikot is készítettünk.

A tél Mongóliában igencsak kemény, még el sem kezdődött igazán, de az elmúlt héten nappal sem emelkedett -20°C fölé a hőmérő higanyszála. Ez persze a helyieket nem viseli meg különösebben, sapkát, kesztyűt a legritkább esetben viselnek. Ellenben én máris Bear Gryllsnek képzelem magam minden alkalommal, mikor minimum fél órát tervezek a szabad levegőn tölteni. Szinte hallom, ahogy ropog a hó az engem követő Discovery Channel stábtagok talpai alatt és félhangosan motyogom a túléléshez szükséges elengedhetetlen tippeket, már-már lehajolok egy kósza bogárért, elvégre minden fehérjére szükségem lehet.

 amint az jól látszik, a kép elkészítésére nem sok időt szántam

 Aztán szembe sétál velem egy nyolcéves kislány - kiskabátban. Ekkor visszazökkenek a valóságba, és képzeletben fejet hajtok a mongolok kitartása előtt.

Gyakorlati tapasztalatok

Nem számítottam másra, ezt vártam, így nem ért felkészületlenül a hideg: a sapka, a sál és a kesztyű mellett a harisnya és a trikó is az életem része, minden sétát a hidegben tíz perces öltözködés előz meg, így szélmentes időben egyáltalán nem fázok, csupán a szabadon maradt arcomra fagy rá a mosoly, vagy az a kifejezés, mellyel kiléptem a szabadba. Esetleg az orromat lehetne letörni. Vagy a kabátomat. Az ugyanis a kint eltöltött második percben megfagy, a legkisebb mozdulatom hatására ropogó hangot hallat. A fülhallgató kábelét is érdemes elrendezni kilépés előtt, a hidegben ugyanis teljesen elveszíti hajlékonyságát. A mobiltelefon kijelzője pedig több másodperces késéssel követi a történéseket.

Cipőt tisztítani viszont nem kell túl sűrűn, a november elején az útra fagyott latyak, víz már csak jövő tavasszal enged fel, a száraz porhó pedig szépen lemos mindent, egyedül hógolyózásra alkalmatlan. Ide tartozó negatívum, hogy az ázsiai férfiak oly' jellemző tulajdonsága, a szüntelen köpködés miatt a járdák igencsak pepiták, egy-egy csula könnyedén áttelel az utcán.

Tanári szoba

Mindenki ismeri a "szellőztető" típust aki osztott már meg irodát másokkal. Ez a tipikusan nőnemű egyed a kinti és benti időjárásra való tekintet nélkül kényszeres vonzódást érez az ablak nyitva tartása iránt. Mondanom sem kell, ha odakint kemény mínuszok vannak, akkor viszonylag gyorsan végbemegy a hőcsere, másfél percnyi friss levegő mindenkinek elegendő lenne, de neki nem. A mi szobánkban működő szellőztető hölgy azzal súlyosbítja tevékenységét, hogy az ablak kinyitása után eltűnik, magára hagyja a tanári férfi tagjait a beáramló hűs szellő élvezetében. (OFF: erről jut eszembe, az Unisys talán egyetlen pozitívuma a nyithatatlan ablaksor volt a Westend irodaházában. Ja, meg a della!) 

Ezek a tapasztalataim az itteni hideget illetően, melyet még egy hétig szokhatok, hogy aztán otthon élvezzem a kellemes nulla fok körüli hőséget.

Tegnap pénz állt a házhoz. Persze nem a lottón nyertem, még csak nem is Black Jack sorsjeggyel (ami egyébként nagy kedvencem), egyszerűen a kezembe nyomták a novemberi fizetést. Mivel Mongólia hivatalos pénze, a Tugrik igencsak gyenge valuta, ráadásul nem használnak fém érméket, így elég vaskos köteg bankó ütötte a markom. Hiába azonban a nagy mennyiségű papír és rajtuk a sok nulla, továbbra is a Tesco  Hoмин gazdaságos termékek fogyasztói csoportjába tartozom.

Apropó Hoмин! A pénzosztást követően természetesen kedvenc szupermarketembe vezetett az utam, ugyanis a pénz nem boldogít, de az amit rajta vehetünk annál inkább, még ha jelen esetben csak szalonnára, tojásra, majonézre, paprikára és mandarinra gondolunk is. Könnyű nekem örömet szerezni.

Persze ez a poszt nem az én étkezési szokásaimról szól, történt egyéb érdekesség is a boltban. Érdekesség, ami otthon említésre sem lenne méltó.

A polcok között sétálván érdekes hangokra, annál is érdekesebb színű hajra és bőrre lettem figyelmes: szőke, néger. Persze nem egyazon emberen, de hat megszeppent amerikai fiatal nem mindennapi látvány Darkhanban.

A helyi szokásoknak megfelelően köszöntöttük egymást, és ez az ami igazán tetszik Darkhanban: a külföldiek közötti összetartás. Akár egy étteremben, akár az utcán futunk össze ismeretlenekkel mindig köszöntjük egymást, és az esetek többségében ez az ismeretlen, akivel az angol nyelv ismeretén kívül két dolog közös bennünk: a bőrünk színe és a szemünk formája a későbbiekben általában csatlakozik a társaságunkhoz. Így ismerkedtem meg Warrennal, az ausztrál sráccal, a koreaiakkal, a német és svájci lányokkal és az amerikai önkéntesekkel is. Persze ez kivitelezhetetlen lenne egy nagyobb, nemzetközibb városban, de itt az Isten háta mögött ez egy nagyon szép szokás.

A bevásárló amerikaiak egyébként tanulni jöttek a városba, legalábbis ezt állították, de rövid diskurzusunk alatt szóba került a Biblia is, márpedig nem én hoztam szóba, így szerintem látogatásuknak valamilyen vallási tartalma is lehet. Integrációjukban én már valószínűleg csak epizódszerepet vállalhatok, mához két hétre ugyanis otthon fogok töltött káposztát falni, de a darkhani külföldiek jó szokása távozásom után is megmarad.

Ennyit a szentimentális vonalról. Egyéb hír a városból, hogy nagy szél kíséretében megérkezett a kemény hideg. Az emberek lába térdtől lefelé nem látszik a havat fújó szél miatt, Omega koncert hangulatot kölcsönözve a tájnak, körbe is néztem, hátha szőke fürtöket látok, de Kóbor Jani nem itt telel. A másik jó hír, hogy így nem látszik a helyi piacon vásárolt kínai bakancsom, mely az itteni elvárásoknak megfelelően inkább meleg, mint szép, de leginkább büdös.

A otthoni példát követve tehát itt is hűvösebb lett a levegő, bár vasárnap enyhülés, csupán mínusz hat fok várható.

A mai rövidke bejegyzésben tiszavirág életű modell karrierem egy fényképét osztom meg veletek. A választás nem fantasztikus alkatom, sőt nem is mozgáskultúrám miatt esett rám, egyszerűen csak én voltam elég magas a ruha viseléséhez.

Nem tudom, hogy J.K. Rowling vagy Tolkien járt- e Mongóliában, de a helyi ünnepi népviseletben úgy néztem ki, mint egy Dumbledore- ba öltött Gandalf, szürke szakállal casting nélkül indulhattam volna a Roxfortba.

 Albus Percival Dumbledore 

A köpenyt egyébként a textil részleg tanulói készítették vizsgafeladat gyanánt, el is gondolkodtam, hogy rendeljek- e magamnak valamilyen nagyszerű ruhadarabot beszerzési áron, de sajnos most a végzősök ruhájának és kalapjának elkészítésével vannak elfoglalva.

A statisztikák készítését általában valamilyen mérföldkőhöz szokták kötni, én most csupán az érdekesség kedvéért közlök pár adatot a blogról.

Rendkívül sokat és sokfelé utazó barátaimnak és persze a Google mindent látó szemének hála eddig 23 országban klikkeltek a Mongólia blogra.

 innen érkeztek látogatók

A listát természetesen Magyarország vezeti, de 14 európai állam mellett érkezett látogató a Fülöp-szigetekről, Indiából, Taiwanról, Kínából, Brazíliából és az Egyesült Államokból is.

 élen Budapest és Szeged

Általában elmondható, hogy a bejegyzések megjelenését követően többen kattintanak ide, míg a hétvégéken találtok jobb elfoglaltságot is a blog olvasásánál.

 látogatások

Az oldal három legfőbb hivatkozó webhelye a Google, a blog.hu és a lájkolásoknak hála a facebook. Köszönöm szépen!

Számomra is meglepő módon a legolvasottabb három bejegyzés a következő:

1. Jó ebédhez... (a mongol ételekről)

2. Egy nap Ulánbátorban (az egyik legelső poszt)

3. Дархан city 1

Egy átlagos látogatás pontosan két percig tart, egy látogató pedig átlagban 1,85-ször kattint az oldalra.

Természetesen a legtöbbőtök Firefox böngészőt használ, amit Windowson futtat.

 böngésző és operációs rendszer statisztika

A végére hagytam a legérdekesebb témát, a kulcsszavak és keresőkifejezések statisztikáját. Magyarul hogy akiket a google irányított az oldalra, mit is kerestek valójában, mit írtak a google keresőmezejébe. A következő kifejezésekre még számítottam:

Isten háta mögött, Buddha szeme előtt; Buddha szeme; mongólia.blog.hu; első hajvágás; mongol ételek; Góbi sivatag; önkéntesség Mongóliában; Buddha berendezés, házi oltár; Buddha képek; Buddha textil

A következő kifejezések még elfogadhatóak, de már kicsit furcsábbak:

kávé érdekességek; mongol kutyafajták; mongol-magyar közvetlen vasút; magyar étterem Mongóliában; népsűrűség; mongol ércek

Akik pedig a következő szavak begépelésével érkeztek a blogomra, nem biztos, hogy megtalálták amit kerestek:

ősszel a vadkender; alumínium olvasztás házilag; sivatag szeme; nyihaha tanya; Chinggis Khan vodka eladó; check engine jelentése; bányászott réz; birka-isten

A legmeglepőbb eredmény pedig a rengeteg oldalamon landolt keresés Kossuth Lajos és Dzsingisz Kán kapcsolatáról, valakit nagyon érdekelhet a téma…

Ilyen, vagy még ennél is részletesebb statisztikával legközelebb hazaérkezésem után fárasztalak benneteket, a blog zárását követően, addig is maradok a helyi érdekességeknél és számítok rátok ezek elolvasásában.

Ha valaki Mongóliába látogat három dolgot mindenképpen elvárnak tőle: hogy igyon kumiszt, hogy aludjon jurtában és hogy lovagoljon. Az első kettőt már korábban behúztam, valljuk be, sem az ivás sem pedig az alvás nem esik nehezemre, de a lovaglástól tartottam egy kicsit.

Úticélunk egy kis faluban, Orhonban található farm volt, és már az odaút is igencsak érdekesre sikerült, a Darhanból északra vezető nyílegyenes, hegyekkel körülvett út mentén ugyanis tucatjával legelésztek a tevék.

A tevékről én általában a forró sivatgra, homokdűnékre és oázisokra asszociálok, nem pedig szeles, havas, mínusz tíz fokos mongol vidékre, de úgy látszik itt is jól érzik magukat.

Orhon egy Isten háta mögötti kis falu, jeges utcákkal, parányi házakkal és jurtákkal, népviseletbe öltözött görbe lábú öregekkel. Az "O"-láb oka első tippemmel ellentétben nem a sok lovaglás, hanem a sötét, ablaktalan jurták és a vitamin szegény táplálkozás miatt kialakuló D-vitamin hiány, rachitis, angolkór.

A farm északi kerítése mögött már csak a hegyek találhatóak, akár az orosz határig is ellovagolhatnánk, anélkül hogy újabb mongol települést látnánk.

Furcsa ezt a szót ebben a környezetben használni, de kirándulásunk során "all-inclusive" ellátást biztosítottak, így érkezésünk után tíz perccel már a jurtánk kályháján rotyogott az illatos húsleves, melynek elfogyasztása után kicsit körbenéztem a farmon.

Ha várat nem is, de pofás istállót sikerült építeniük szarból ló-, és tehéntrágyából, de a vendégek részére fenntartott jurták, és a kis terasz is meglepően jól néz ki.

 jurtánk  

 kis terasz grillezéshez, inkább nyaranta használható

Sajnos nem lehetett tovább húzni az időt, a farm személyzete már lasszóval befogta a lovakat, és fel is nyergelték őket. Kis méretű, hosszabb szőrű mongol lovakat kaptunk, melyek termetük ellenére kitartásukról és erejükről híresek.

Nekem ez a fakó jutott, a barátság kialakítását már felszállás előtt megkezdtem. Az első percek furcsák voltak, de utána valahonnan jó mélyről előtört bennem Árpád vére, és egy kis ügetéssel is megpróbálkoztam. Hiába: lovas nemzet a magyar, még ha nem is tud róla... Persze azért a galopp nem kezdőknek való móka, erről az első két méteren meggyőződtem, és a tempót gyors ügetésben maximalizáltam.

Az első fél óra után már élvezni is tudtam a helyzetet, a gyönyörű téli tájat, a befagyott folyót, a szép hegyeket és azt, mikor a pihenőknél percekig vizeltek a lovak.

Két órás túránk végére kellőképpen elfáradtam, valamint a nyereg is érzékeny pontokon kezdett kényelmetlenné válni, így büszkén és boldogan szálltam le a fakómról, melyet ő is elégedett horkantással fogadott, hiába fogytam ugyanis, a kilencven kiló továbbra is megvan...

A lovak lenyergelése és megetetése után különösen jól esett a kemencében sült pizza, helyben készített sajttal. A kinti hőmérséklet még hidegebb lett a vártnál, a hőmérő mínusz huszonöt fokot mutatott, de házigazdánk szerint ez még nem hideg, az ugyanis akkor kezdődik, ha az ember el tudja rúgni a levegőben jéggé fagyott köpését... A másik általa említett hideggel kapcsolatos urban legend sajnos nem idézhető a blogon, a képzeletetekre bízom, de annyit elárulok hogy szerepel benne a pottyantós wc.

Azt, hogy a hideg viszonylagos, jól példázza a köztem és az egyik régebb óta itt élő német lány között lezajlott párbeszéd. Kérdésemre, miszerint hideg volt-e legutóbbi lovaglásakor, azt felelte, hogy nem, normális idő volt, mínusz tizenöt fok. Jól vizsgázott egyébként a felszerelésem, egy percig nem fáztam a túra során, bár reggel, miután leégett a szén és a fa a kályhánkban kicsit necces volt a helyzet.

Jurtánkban a kinti hideg ellenére jó volt a hangulat, bizonyítja ezt a következő fotó, melyen Warrennal, az ausztrál sráccal vagyok látható, aki egyébként igazolja a fejemben létező öszes sztereotípiát az ausztrálokkal kapcsolatban. Úgy, mint a néhai Steve Irwin, ő is a természet gyermeke, kiváló lovas, kutyaidomár, kemény, vidám gyerek, erős akcentussal.

A másnapi reggeli zöldséges rántotta volt, az ebéd pedig grillezett hús paprikával és cukkinivel, tehát igencsak jól tartottak minket. A két étkezés közt kerítettem sort egy hosszabb sétára, melynek során készítettem ezt a képet, a szerelvény a transzmonogol vasútvonalon közlekedik.

Hazafelé pedig teljesült a vágyam, és elkészítettük a fényképet, melyet még otthon megálmodtam a darhani google képeket böngészvén, természetesen készült belőle normális verzió is, de nem az én gépemmel, amint megkapom azt is kiteszem.

 Darhan, Miki, kutya

Homályos emlékkép dereng fel előttem, talán még kislány koromban valamilyen búcsúban ültem életemben először és utoljára lovon. Pónin, körbe-körbe...

A hétvégén felidézhetem az ott tanult lovaglási technikákat, ugyanis egy vidéki tanyára látogatunk.

kösz a képet, Warren!

Nem tűzök ki teljesíthetetlen célokat, nem kívánom vágtatva bejárni a havas tájat, azzal is megelégszem ha sikeresen megmaradok a lovon, melyről konkrét elképzeléseim vannak.

Érkezésünk után egyből közlöm a gazdával, hogy a legöregebb, leglassabb, lehetőleg beteg és egyébként is nyugodt állatára tartok igént, bármi is legyen az.

A lovaglás izgalmait jurtában aludva fogjuk kipihenni, a sapka-sál-kesztyű aranyháromszög mellett erre egy kis vodkával is készülünk a hideg ellen, biztos ami biztos.

Ha a lovakkal és a hideggel is sikerrel birkóztam meg, hétfőn beszámolok a kalandról.

Majdnem egy hetes késéssel ma végre pont kerül a történet végére. A csúszásnak leginkább egészségügyi okai vannak, mondjuk úgy hogy speciális és igen hatékony fogyókúrán vettem részt az elmúlt napokban, melynek során több litertől kilogrammtól szabadultam meg sikeresen.

Úgy látszik az energizáló központban a kelleténél egy kicsivel több kraftot vettem magamhoz, amitől a szervezetem itthon vált meg.

Kissé szofisztikáltabb stílusra váltva térjünk vissza az eredeti történethez, amelyet a Fekete hegynél hagytam félbe, ahol a férfiak álmukat a szélbe kiáltják.

Utunk innen a cайншанд-i múzeumba vezetett, ahol egyáltalán semmi érdekes nem volt kiállítva, de legalább a belépő ára is ehhez volt szabva. Az ok amiért mégis említést teszek a látogatásról a következő: ott, az Isten háta mögött (Buddha szeme előtt) eldugott múzeumban találkoztam három francia lánnyal, akik hat hónapos ázsiai körútjuk harmadik hetében jártak.

 franciákkal a cайншанд-i múzeumban

Akit érdekel a blogjuk, itt megnézheti, külön öröm számomra hogy a nevemet sikerült helyesen leírniuk rajta. Fantasztikus mongol nyelvi tudásommal, de leginkább angolul is beszélő mongol barátaimmal segítettünk nekik tradicionális mongol ruhákat kínáló üzletet találni.

Vonatunk Ulánbátorba este kilenckor indult, előtte még volt idő megtekinteni a város feletti dombon kialakított kilátót, amely mellett egy kiállított tank őrzi a nehezebb idők emlékét. A tankra természetesen fel kellett másznom.

  műemlék tank őrzi a város nyugalmát

A tankon kívül még két látványosság található cайншанд-ban, a rózsaszín futófénnyel díszített miniatűr Eiffel-toronyról szerencsére nem őrzök képi emléket, a város kapujáról viszont igen.

 Ha pár poszttal előrébb járnánk, mondhatnám, hogy életük a neonfény.

A vonaton meglepő módon volt helyünk, és a (természetesen) mellettünk utazó kisbaba is viszonylag csendben viselte a vonatozást.

Én a felső ágyak egyikét sajátítottam ki, és mély álmomat csak két dolog szakította meg: ha valaki a folyosón sétálva lefejelte a kinyújtott lábamat, illetve a kétóránként esedékes forgásom, hogy ne csak az egyik kezem zsibbadjon. Reggel hét körül még kissé csalódott is voltam, hogy ilyen hamar megérkeztünk, tudtam volna még aludni.

Ulánbátorban a vasútállomásról a következő illatozó taxival utaztunk a buszpályaudvarra.

 mongol taxi

Itt nem izgulták túl a névre szóló jegyet, a vasutas Miklász Káónja helyett elintézték egy laza Mihaillal. A lazaság az indulásra váró buszon sem ért véget, a pilóta egész úton party hangulatot teremtett a zenei válogatásával. Íme egy kis betekintés még indulás előttről, a végén természetesen belebólogatok a képbe:

Az úton az egyetlen említésre méltó esemény az volt, mikor egy kilométert tolattuk mert egy kisgyerek kidobott valamit az ablakon, egyébként nyugodtan telt.

Így zárul tehát öt részesre nyúlt sivatagi beszámolóm, melynek során tevével fotózkodtam, jurtában aludtam, megmásztam a Fekete hegyet.

Az élmény megfizethetetlen, minden másra ott a...

első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész

"Energizálás történik..." - mondta Tihanyi Tamás távgyógyító a szépemlékű Budapest TV ezoterikus témájú műsorában, a képernyőn keresztül küldve az energiát a fővárosi kisnyugdíjasoknak. A videó megtekintése kihagyhatatlan élmény.

vigyázat, hosszú poszt következik!

Itt a távoli Mongóliában kicsit komolyabb szinten űzik az energizálást, spirituális szintre emelve az ezotériát, így a buddhista vallás keretei között jártuk végig a sivatag zarándokhelyeit.

Mint említettem, már napfelkelte előtt felkeltünk, hogy csoportosan gyönyörködjünk a sivatag felett kelő nap első, narancssárga sugaraiban.

napfelkelte a sivatagban

A korai kelésnek hála az én szemeim még pont csak annyira voltak nyitva, hogy fájdalom és retina károsodás nélkül élvezzem a jelenséget.

A vallásosabbak kék selyemkendővel fogták fel a napsugarakat.

Hiába a felkelő nap, a szélnek is köszönhetően olyan hideg volt a sivatagban, hogy két nadrágban és három pólóban is az arcomra fagyott a fenti képen látható mosoly, így egész nap vidám ábrázattal jártam a Góbit.

Következő állomáshelyünk egy óriási harang volt, melyet háromszor kongattunk meg a buddhista szokásoknak megfelelően.

harang a hajnali sivatagban

Fehér oszlopokkal jelölt utunk az energia központba vezetett minket, ahol több szertartást is megfigyelhettem, melyek lényege szerintem a megtisztulás, a feltöltődés, az imádság és a közösségi szellem kialakítása volt, valamint egy kis vodka elfogyasztása, az alkohol köztudottan segít spirituális élmények átélésében. 

Miután mindenki felmelegedett az ajándékboltban és megcsodálta az apátság épületeit, a képen is látható kőhalomhoz sétáltunk, hogy egyesével belefújjuk rossz gondolatainkat, problémáinkat, ezáltal megszabadulva tőlük.

Ezután mindenki elővette a vodkás üveget, először az anyatermészetnek locsoltak kicsit, majd saját célra használtak fel többet. Talán a vodka, talán a hit tartotta őket melegen az elkövetkezendő tizenöt percben, mikor is egy köves talajú körben ülve hagytuk hogy a Föld energiái átjárják szervezetünket, én mindenestre három perc vacogás után lemondtam az érzésről.

energizálás történik

Míg a többiek csakráit buddha szelleme járta át, én másfajta élményeket keresve körbesétáltam a szent helyet, gyönyörű sivatagi tájat fényképezve:

Góbi

Egy kövekből rakott és rengeteg kék sállal díszített emlékhelynél csatlakoztam újra a csoporthoz, ahol ők egy híres mongol dalt énekeltek el közösen, kezüket az ég felé tárva. A szél messzire vitte hangjukat, a kőhalmokon izzó füstölők illatával egyetemben.

A Hamriin khiidi szerzetesrendet alapító Danzanravjaa egykori lakhelyének megtekintése következett programunkban.

A világtól elvonultan itt élt és imádkozott évekig, valamint könyveket, azaz sutrákat írt és másolt.

Mongol barátaim a hegy minden üregében füstölőt gyújtottak, valamint elhelyezték kis adományaikat: pénzt, cukrot, kekszet, és rizst hintettek a földre, gazdagságot remélve a jövőben.

Utolsó előtti állomásunkhoz autózván egy érdekes emléktábla mellett haladtunk el, mely a semmi közepén azt hirdette, hogy ott állt Mongólia első színháza, méghozzá 1832-ben. Nem sokkal maradtak le tőlünk, az első hivatalos magyar színielőadást 1790. október 25-én tartották, az első kőszínházat pedig Kolozsvárott nyitották meg 1821-ben.

A buddhista kolostorban ma is zajlik az élet, a szerzetesek adomány fejében bárkit ellátnak jó tanácsokkal. Akik éppen nem útmutatást adnak, azok fennhangon kántálva, zümmögve imádkoznak.

Aki idáig eljutott az olvasásban, már ne adja fel, most következik ugyanis a beszámoló a tevékkel való találkozásról és a Fekete hegyen készült képek bemutatása.

Már messziről kiszúrtam a kocsiban ülve, hogy vagy különösen nagy lovak legelik a homokból kinövő száraz bokrocskákat, vagy pedig teljesül végre a vágyam, és élőben, szabadon láthatok tevét.

Ahogy közelítettünk feléjük egyre nagyobbnak tűntek. Az utolsó ötven métert már gyalog tettem meg, nehogy elijesszük őket. Megdöbbentően széles állat a teve, egy patája akkora volt, mint a fejem.

szabad teve a Góbi sivatagban

Teljesen más élmény természetes környezetében, teljes méltóságában megfigyelni egy állatot, mint az állatkertben. Később még rengeteg szabad és idomított tevét láttunk, de ez a példány volt a legnagyobb.

Elérkeztünk végül utunk legfőbb céljához, a Fekete hegyhez, melynek legendás képességet tulajdonítanak a helyiek: valóra váltja az ember álmát.

Mordor

A csúcson kialakított emlékhelyhez már csak a férfiak sétálhatnak fel, engem egy bari kisért az utamon. A szél mindent megtett, hogy ne jussunk fel, az alattunk elterülő kopár tájra letekintve pedig úgy éreztem magam, mint Frodó, aki Mordorba a végzet hegyéhez igyekszik a gyűrűvel. A következő kép ismerős lehet, innen a blog új logója:

A Fekete hegy csúcsára vezető úton

Odafentről gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé, akármerre nézünk, csak a sivatag dombjait, buckáit látjuk, nem rondít bele a képbe semmilyen ember alkotta tárgy.

Az álmunkat egy pohár vodka elfogyasztása, és a csúcs körbejárása utána oszthatjuk meg a heggyel és általa Buddhával, illetve üvölthetjük bele a szélbe.

kecske a hegy csúcsán

Hogy én mit kívántam? Ha egyszer teljesül, elmondom.