Góbi sivatag V.: the end

2010.11.11. 05:41

Majdnem egy hetes késéssel ma végre pont kerül a történet végére. A csúszásnak leginkább egészségügyi okai vannak, mondjuk úgy hogy speciális és igen hatékony fogyókúrán vettem részt az elmúlt napokban, melynek során több litertől kilogrammtól szabadultam meg sikeresen.

Úgy látszik az energizáló központban a kelleténél egy kicsivel több kraftot vettem magamhoz, amitől a szervezetem itthon vált meg.

Kissé szofisztikáltabb stílusra váltva térjünk vissza az eredeti történethez, amelyet a Fekete hegynél hagytam félbe, ahol a férfiak álmukat a szélbe kiáltják.

Utunk innen a cайншанд-i múzeumba vezetett, ahol egyáltalán semmi érdekes nem volt kiállítva, de legalább a belépő ára is ehhez volt szabva. Az ok amiért mégis említést teszek a látogatásról a következő: ott, az Isten háta mögött (Buddha szeme előtt) eldugott múzeumban találkoztam három francia lánnyal, akik hat hónapos ázsiai körútjuk harmadik hetében jártak.

 franciákkal a cайншанд-i múzeumban

Akit érdekel a blogjuk, itt megnézheti, külön öröm számomra hogy a nevemet sikerült helyesen leírniuk rajta. Fantasztikus mongol nyelvi tudásommal, de leginkább angolul is beszélő mongol barátaimmal segítettünk nekik tradicionális mongol ruhákat kínáló üzletet találni.

Vonatunk Ulánbátorba este kilenckor indult, előtte még volt idő megtekinteni a város feletti dombon kialakított kilátót, amely mellett egy kiállított tank őrzi a nehezebb idők emlékét. A tankra természetesen fel kellett másznom.

  műemlék tank őrzi a város nyugalmát

A tankon kívül még két látványosság található cайншанд-ban, a rózsaszín futófénnyel díszített miniatűr Eiffel-toronyról szerencsére nem őrzök képi emléket, a város kapujáról viszont igen.

 Ha pár poszttal előrébb járnánk, mondhatnám, hogy életük a neonfény.

A vonaton meglepő módon volt helyünk, és a (természetesen) mellettünk utazó kisbaba is viszonylag csendben viselte a vonatozást.

Én a felső ágyak egyikét sajátítottam ki, és mély álmomat csak két dolog szakította meg: ha valaki a folyosón sétálva lefejelte a kinyújtott lábamat, illetve a kétóránként esedékes forgásom, hogy ne csak az egyik kezem zsibbadjon. Reggel hét körül még kissé csalódott is voltam, hogy ilyen hamar megérkeztünk, tudtam volna még aludni.

Ulánbátorban a vasútállomásról a következő illatozó taxival utaztunk a buszpályaudvarra.

 mongol taxi

Itt nem izgulták túl a névre szóló jegyet, a vasutas Miklász Káónja helyett elintézték egy laza Mihaillal. A lazaság az indulásra váró buszon sem ért véget, a pilóta egész úton party hangulatot teremtett a zenei válogatásával. Íme egy kis betekintés még indulás előttről, a végén természetesen belebólogatok a képbe:

Az úton az egyetlen említésre méltó esemény az volt, mikor egy kilométert tolattuk mert egy kisgyerek kidobott valamit az ablakon, egyébként nyugodtan telt.

Így zárul tehát öt részesre nyúlt sivatagi beszámolóm, melynek során tevével fotózkodtam, jurtában aludtam, megmásztam a Fekete hegyet.

Az élmény megfizethetetlen, minden másra ott a...

 

 

első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész

A bejegyzés trackback címe:

https://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr462440924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása