Дархан city 1

2010.09.18. 07:15

Két héttel a megérkezésem után úgy érzem elérkezett az idő arra, hogy kicsit jobban bemutassam Darhan városát, ahol élek. Bár most nem a saját élményeim kerülnek előtérbe, senki ne ijedjen meg, a hossza ellenére a bejegyzés érdekes lesz.

A város 700 méterrel fekszik a tenger szintje felett, Ulánbátortól 230 kilométerre északra, az orosz határtól 120 kilométerre délre.


Nagyobb térképre váltás

Darhant szovjet támogatással 1961-ben alapították (szintén ebben az évben kezdte meg a működését a Tiszai Vegyi Kombinát, és kezdték el építeni a későbbi Tiszaújvárost), hogy legyen egy északi iparváros, mely képes ellátni a környező tartományokat.  '61-ig csak egy kis vasúti megálló volt itt, ma Mongólia harmadik legnagyobb városa, majd' 80 ezer lakossal. Itt halad el a Transzmongol vasút, ami a Moszkvát Vlagyivosztokkal összekötő Transzszibériai vasútvonalba csatlakozik annak 5655- ös kilométerénél, közvetlenül azután, hogy a Transzszibériai expressz áthaladt a Szelenge folyó fölött. Érdekesség: a Mongóliában és Oroszországban folyó Szelenge a Bajkál tóba ömlik deltatorkolattal, annak legnagyobb hozamú vize, novembertől áprilisig mégis majd' másfél méteres jégpáncél borítja.

A Transzszibériaiból leágazva a Transzmongol vasútvonal Moszkvát köti össze Ulánbátorral és Pekinggel.

Az ipari városban a szén, érc és kőbányák mellett a textilipar dominál, bőr feldolgozó és szőrmegyár található itt. Számunkra mégis a húskombinát a legérdekesebb, álljon itt a wikipédia vonatkozó cikke:

"1967-ben kezdődött a húskombinát építésének előkészítése. Eredetileg az építőmesteri munkákat kínai cégek végezték volna és a technológiai szerelést a magyarok. Az ebben az évben megromlott mongol-kínai-szovjet viszony miatt a koncepció megváltozott és a létesítmény teljes megvalósítása a magyarok kezébe, konkrétan a Komplex és a Gépexport külkereskedelmi vállalatokhoz került. 1968 és 1974 között épült fel a darhani húskombinát és hűtőház, ahol Holtság József vezetése alatt összesen, de nem egy időben mintegy 800 magyar szakmunkás és egy mongol ezred katonái dolgoztak, sokszor -40 fokos hidegben. Az 1974-es nyári átadást követően a gyár fényesen bizonyította és teljesítette a tervezett paramétereket és 1990-ig a magyarok folyamatosan segítették a mongol szakmunkások képzését. 2002-ben még zavartalanul működött és termelt exportra a privatizált üzem."

Valószínűleg ezen kapcsolatnak is köszönhetően Darhan 1973 óta Kaposvár testvérvárosa.

Darhan arculata a '61-es alapítás és építés miatt tehát egységes, ám ez a magyar szemnek nem feltétlenül szép. A belvárosban panel házak találhatók, melyeket nem dobnak fel zöld parkok vagy kertek, lévén az időjárás sivatagi, a talaj pedig homokos. Mivel a szemétszállítás még nem teljesen megoldott, az utcák koszosak, rengeteg eldobált lom látható mindenhol.

 Néha az az érzésem, mintha egy szemüveget viselnék, ami blokkolja a rikító színeket, és csak a barna, a sárga és a zöld pasztell árnyalatait engedi át.


 Sokat segít azonban, hogy a helyiek barátságos, mosolygós népek, és mivel nekik ez a látkép a természetes (sőt! más mongol településekhez képest Darhant szépnek mondják), jól érzik magukat az utcákon.


Mongol gyerekek locsolóval játszanak a késő szeptemberi melegben.

Mint azt már korábban is írtam a város két részből áll, új és öreg Darhanból. A két városrészt az Ulánbátorba vezető út választja szét. Új-Darhan mondható az egyetemi városrésznek, a műszaki mellett itt található az agrár egyetem is, melyhez középiskola is tartozik.

a kollégium nyugati oldala, az én szobám a földszintem található és keletre néz

Nem szevedünk hiányt a sok diákra építő olcsó éttermekben, menzákban sem, de meglepő módon a tanulók nem tolongnak ezekben, délben is mindig található szabad asztal. Az árak jók, egy főétel ára körülbelül 300-400 Forint, ebben a saláta és köret is benne van.

Új-Darhanban található még a teljesség igénye nélkül több bank, étterem, posta, nyelviskola, benzinkút, konditerem és állítólag mozi is, melyben mongol filmeket vetítenek.

A Дархан city 2-ben már saját élményeimről számolok majd be.

A bejegyzés trackback címe:

https://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr1002304714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildottore 2010.09.18. 07:56:44

A térképen bejelölve az egyetem egyik épülete látható.
süti beállítások módosítása