Előtte azonban PhD péntek.

Mintegy kétszázan gyűltünk össze a nem túl impozáns Darhan Hotel nagytermében, hogy közösen ünnepeljük meg egy tanárnő tudományos fokozatának megszerzését. Egy feles vodka elfogyasztása után léphettünk be a szépen feldíszített terembe, ahol az egyetem tanárai tanszékek szerint voltak ültetve. Az asztalokon már vártak ránk az előételek és előitalok, mi sörrel és viszkivel köszöntöttük egymást, majd megérkezett a fő fogás, a szték. Természetesen előkerült minden ilyenkor szokásos klisé, kivetített slideshow az ünnepelt életének viccesnek gondolt pillanatairól, virágátadás, zenei produkció. Én ezek alatt a más asztaloknál ülő ismerőseimet köszöntöttem: Tomot, az amerikai angol tanárt, a magyarul jól beszélő ex igazgatót és a szintén Magyarországon végzett feleségét, az iskola igazgatóját, Tsoomoot, az épületek felelősét valamint a már ekkor igencsak részeg tornatanárt.

"Aki nem ért hozzá, az tanítja;

aki ahhoz sem ért, az a tornatanár."   

Az ünneplés hivatalos részének befejeztével igencsak hangulatos buli kerekedett, ez a jó társaságnak és nem kis részben az elfogyasztott jelentős mennyiségű alkoholnak tudható be. (Anya, ne aggódj, én a tornatanárral ellentétben jól voltam.)

Másnap reggeli ébredésem után azért az én koordinációm sem volt tökéletes, de az ulánbátori IAESTE diákok délutáni érkeztére mozgásomban már nem hajaztam 3-PO-ra.

Ők egyébként az általam már meglátogatott és bemutatott Amarbayasgalan apátsághoz igyekeztek, de útközben megpihentek Darhanban.

A vezető tanáruk szíves invitálására közösen megvacsoráztunk, majd az iskola hivatalos fogadása után kiderült, hogy a kollégium mindössze egy bónusz szobát tud felajánlani nekik, így beigazolódott szörnyű sejtésem: többen az én szobámban fognak aludni.

Összepakoltam hát száradó zoknijaimat és arcomra bájos mosolyt erőltetve segítettem kialakítani az ideiglenes fekhelyeket a szőnyegemen. Jól jöhet ez még nekem, ha Ulánbátorba szeretnék utazni!

Mivel ritkán fogadunk ilyen népes nyugati vendégsereget, a helyi diszkóba, a DeeDee Clubba (didi klub) vettük az irányt, ahol meglepően jó zene szólt, meglepően újszerű környezetben. Meglepően rossz képet készítettem:

 DD Club, parádé éjfélig

A klub minden este éjfélkor zár, így viszonylag korán indulhattunk haza, ahol kiderült, kik lesznek a szobatársaim. Természetesen nem jártam szerencsével, hozzám került ugyanis a dagadt kövérkés spanyol gyerek, akiről köztudott, hogy iszonyatosan horkol, valamint a négy német srác közül az egyik. (A négy német fiú közül hármat Mathiasnak hívtak...)

Szerencsére nem kellett sokáig szenvednem, korán reggel útnak indultak, így maradt még pár órám, hogy aludjak kicsit mielőtt eleget tennék az egyik tanárnő meghívásának, aki szútecét valamint khuushuurt tervezett készíteni reggelire.

Délután pedig az egyik kedves fiatal tanár barátom kisfiának hajvágási ünnepségére voltam hivatalos. Erről holnap számolok be, igen érdekes mongol tradíciónak lehettem részese.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.