Sukhbat Otgonsuren, becenevén Atka és barátja vártak rám a reptéren, egy jobbkormányos Toyota Chaserrel. Mivel az autók a parkolóban mind jobbkormányosok voltak, így kicsit meglepődtem, amikor az Immigrációs Hivatal felé indulva a "rendes", jobb oldalon haladtunk. (Későb kiderült, hogy jobbra-hajts van itt is, az autók kb 70 %-a pedig japán belpiacos Toyota, Honda vagy Mitsubishi. Az autók legtöbbje autómata, és nem maradhat le róluk a spoiler, a dísztárcsa, a tanksapka dísz, a gallyrács, az extra lámpa és a matrica sem, hogy az extra visszapillantó tükrökről ne is beszéljek.)

Mivel igen korán érkeztünk és a hivatal még zárva volt, elmentünk a másik srác lakásába reggelizni, pihenni. Egy tipikus ulánbátori lakásban lakik a feleségével és kislányával, ami magyar szemmel nézve elég lelakott és egyszerű, de itteni mércével jól élnek. A Buddhának állított házi oltár a lakás elmaradhatatlan éke.

Mivel idők volt, elindultunk egy kis sétára Ulánbátorban. Nem a legszebb főváros amit láttam, koszos, poros és rendezetlen, de az összképet feldobta a rengeteg uniformisba öltöztetett kisikolás, akik az évnyitó ünnepségre igyekeztek egy szál virággal a kezükben, amit hagyományosan a tanárnak adnak az első nap.

 
Már az utcákon sétálva feltűnt, hogy folyamatos a duda szó, és hogy a közlekedési lámpák színét inkább csak ajánlásnak veszik az autósok, akik ráadásul azonnal lecsapnak akár 2 centiméter szabad helyre is. Nem véletlenül próbálják rendőrrel megerősíteni a forgalmasabb kereszteződéseket.

 Ami nálunk Kossuth Lajos, az Dzsingisz Kán (Чингис хаан) a mongoloknak. Az összes utca, a reptér és a parlament is róla van elnevezve, valamint most is éppen rám mosolyog innen a tanári szoba faláról.

 A séta után elmentünk beköszönni az egyetemre, majd az Immigrációs Hivatalba, ahol körülbelül 10 perc alatt sikerült mindent elintézni. Eddigre kellőképpen meg is éheztünk, így beültünk egy étterembe, ahol valamilyen japán csirkét kértem, extra jó volt; nem így a red bull, ami az otthoni verzió szénsav nélküli, rossz ízű változata. (Elmondható, hogy megvannak ugynazok a márkák, mint otthon, de az ízük teljesen más. Fantából például nem árulnak narancsosat, csak ananászosat.) Hárman fizettünk 4000 Forintnak megfelelő Tugrikot, a borravaló fogalmát nem ismerik.

Az étteremből egyből a buszpályaudvarra mentünk, és itt indult az igazi mongol kaland! A pályaudvar egy salakos parkoló, amiben három féle járműtípus található:

1. Toyota Land Cruiser taxi

2. Daewoo 20 fős kisbusz

3. Ssangyong kisbusz

Nekünk ez utóbbihoz volt szerencsénk, ott nem fényképeztem le, csak másnap a darkhani buszállomáson.

 Menetrendről szó sincs, minden akkor indul, amikor teljesen megtelik. Ez a mi buszunk esetében 15 főt jelentett, egy ember a söfőr mellett, aztán hárman a következő 3 sorban, majd én és 3 társam leghátul. Plusz a csomagok. Nem volt egy fejedelmi utazás, de miután én is szintre izzadtam magam, nem lógtam ki a sorból. Ulánbátort elhagyva kopár, füves hegyek kisértek végig, rajtuk szabadon legelésző lovakkal, birkákkal, kecskékkel és tehenekkel, elszórtan jurtákkal és télire takarmányt gyűjtő parasztokkal. Ezt a látványt a Buddha tiszteletére kék szalagokkal teleaggatott útmenti fák szakították meg, az izgalmat egy részről pedig a sofőr személye okozta, (aki az út során pontosan 44 alkalommal köpött ki az ablakon, szigorúan kettesével. Az arcokat fürkészve arra jutottam, hogy ez egyedül engem kápráztat el, de az első 5 pár csula után már az én figyelmem is lankadni kezdett.) Szóval a sofőr úgy godolta, hogy ha már slick gumikon utazunk (az első kerekeken mintát nem igazán lehetett felfedezni), megdönti az egyéni csúcsát az Ulánbátor-Darhan vonalon. Az izgalmat más részről az út mentén legelésző állatok okozták, kétszer lovak, háromszor tehenek, egyszer pedig kecskék miatt kellett "kockásra fékezni a kerekeket". (Palik L.)

 Ez a kép a még reptéri úton készült, Ulánbátorban

Nem kis örömml érkeztünk meg a Дархан táblához. A város két részből áll, régi és új Darhan, mi új Darhanban lakunk. Bőripar, textilipar és hőerőmű található a városban. Egy kis sétával megérkeztünk a kollégiumba, ahol egy két személyes szobával vártak, a fürdő részt leszámítva nem rossz kis szoba. Két ágy, két szék, hűtő, tv, evőeszköz, vízforralló, edények, rizsfőző, ágynemű van, meleg víz nincs. Állítólag eltörött egy cső és hétfőig megjavítják, én addig is kiválóan megtanultam 2,2 liter vízzel megfürdeni (ekkora ugyanis a vízforraló), meg különben sem kell túlzásba vinni ezt a higiénia dolgot...

 34 óra ébrenlét után nem kellett sokáig altatni, ébresztő másnap reggel 8:30!

A gondos és mindenre kiterjedő előkészületek után (melyek végrehajtása egy délutánt vett igénybe) eljött az indulás napja. Depart: Ferihegy 2B Arrival: Ulan Batar Buyant Ukhaa Airport.

Mivel a gépem indulása előtt és után sem startolt más gép a terminálról, viszonylag könnyen és gyorsan lezajlott a becsekkolás, és megtudtam, hogy nem kell a csomagommal sem bajlódnom, ha minden jól megy Mongóliában vehetem fel. Az Aeroflotos Airbus A320 (ilyen majd' mindegyik fapados járat is) késés nélkül indult, és fél órával a tervezett idő előtt landolt. Mivel a jegyek helyre szóltak, tülekedni nem kellett (az oroszok azért néha megpróbálták), az ülések pedig kényelmes Recaro fotelek voltak. Szerencsére etetés is volt a gépen, csirkesaláta és sütemény volt a menü, ami után 3 deci kávét is adtak, nehogy elaludjak és elfelejstek leszállni.

Moszkvában hideg várt minket, milyen jó, hogy a kabátom amúgy is rajtam kellett legyen, a táskába ugyanis nem fért be. Külön kisbusszal szállítottak át engem, és két megszeppent japán lányt a vadi új F terminálra, amit már csak az Aeroflot járatai használnak, és körülbelül kétszer nagyobb a teljes ferihegyi komplexumnál.

 Emberek nem nagyon voltak, vagy egyszerűen elvesztek a térben, így nyugodtan és kényelmesen rendezkedhettem be a váróban.

Amikor furcsa, nem túl bizalomgerjesztő alakok kezdtek gyülekezni a környékemen, már tudtam, hogy nem vétettem el a kaput, innen indul az ulánbátori járat.

A becsekk itt is sima volt, a gép pedig egy Boeing 767 (ha érdekel valakit...). Az úton pár becsípett mongolon, a kilátáson és a vacsorán kívül más érdemleges nem történt.

A öt és fél óra levegőben töltött idő alatt további négy órányi időzónát átléptünk, így nem túl kipihenten, reggel negyed hétkor érkeztem Ulánbátorba. Hál' Istennek volt aki fogadjon, nyomtatott névtáblával vártak a vízum ellenőrzése után, elkezdhettük tehát a migrációs ügyek intézését a fővárosban.

Sziasztok!

E blog keretei között olvashattok majd a Mongóliában szerzett élményeimről, és ha tehetem, megpróbálom képekkel is illusztrálni, bemutatni az itteni életet, szokásokat. Egy gyors összefoglalás: 3 hónapig, 2010. december 6-ig leszek Mongóliában az IAESTE csereprogram keretein belül, Darhan városában, a helyi műszaki egyetemen. Darhan a fővárostól, Ulánbátortól 220 kilométerre Északra található, Mongólia talán harmadik legnagyobb városa. Az időjárás sivatagi, igen nagy a hőingadozás, és előfordulhat -55 fok is.

Úgy gondolom hogy bevezetésnek talán elég ennyi is, annál is inkább, mivel én magam is ennyi ismerettel vágtam neki az útnak.

Olvassátok szeretettel!