Ahogy arra az előző bejegyzésben diszkréten utaltam, a hétvége a kosárlabda jegyében telt, elindult ugyanis az egyetem házi bajnoksága, amelyre minden kar minden évfolyama csapatot állít ki. Így tesznek a tanárok is, akik idén engem is a csapatukba invitáltak, én pedig egy kis lelki vívódás, kínzó belső tusa után igent mondtam nekik.

A kosárlabda Mongólia legnépszerűbb sportága, majd' minden gyerek ezt a sportot űzi, így egészen jó meccseket láthatott a közönség. Mivel Darhan nem kínál túlzottam sok választási lehetőséget az elfoglaltságot kereső fiataloknak, így szép számú diák gyűlt össze a tornateremben. A teremről már beszéltem, kicsivel nagyobb, mint egy röplabda pálya, minden oldalról padokkal körülvéve. Ezeken foglalnak helyet az éppen nem játszó csapatok és a nézők, akik gyakran testközelből ismerhetnek meg egy túlzottan lendületbe jövő játékost. 

Direkt link a képekhez itt.

A meccsek szünetében és a bemelegítés ideje alatt zene szól, általában Lady Gagától a Poker Face váltja egymást Akon Beautiful című számával, valamint a kommentátor mutatja be a csapatokat, közvetíti a meccset. A legnagyobb sláger természetesen mindig a tanárok meccse, ekkorra gyűlik össze a legtöbb néző. Bár eddigi tapasztalataim alapján az egyetemünkön meglepően jó és közvetlen a tanár-diák viszony, egy-egy kosarunkat azért a szórványos taps mellett (hiába játszottam a tanári csapatban, továbbra is megvetem a tanárokért szorító diákokat) diszkrét fújolás kísérte, hiába, ez a világ rendje. A népszerűbb csapatok kosarai után hallható sikítozás csak egy SP (öregebbeknek Back Street Boys) koncerthez hasonlítható, az viszont szimpatikus, hogy a lányok végigszurkolják a fiúk meccsét, akik később ugyanígy tesznek.

Még úgy is igen gyakoriak a faultok, hogy a játékvezető (a tornatanár) csak az esetek harmadában fúj a sípjába, a technika helyett inkább a test-test elleni küzdelem dominál.

A mezek és cipők alapján az ember a NBA-ben képzelhetné magát, míg a hétköznapok során a fiúk vajmi keveset törődnek a divattal, a pályán mindenki csillogni akar. (Még szerencse, hogy a tanári csapatnak van meze, igencsak mulatságos látvány lettem volna az egyetlen magammal hozott hawaii-mintás rövidnadrágomban, atlétában és utcai cipőben.)

Természetesen a legtöbben sárga-lilába öltöztek, majdhogynem több Kobe Bryant volt a teremben, mint Xavi Barcelonában Cé Ronaldo Real meccsen. A legújabb trendnek megfelelően több csapat játszott Boston Celtics mezben, a három Ray Allen mellett jelen volt még Kevin Garnett és Paul Pierce is, valamint hárman a legnagyobbak közül: Jordan, Allen Iverson és Tim Duncan. Kis képzavar:a látottak alapján Mongóliában a kosárlabda Euroliga nem rúg labdába az NBA mellett.

Röviden az eredményekről: az első három győztes meccs után csoportelsőként továbbjutva alulmaradtunk egy igencsak erős Lakers-szel szemben, Jack Nicholson ezúttal nem tette tiszteletét.

És hogy hű maradjak a bejegyzés eddigi vonalához, nem kis önbizalommal saját teljesítményemet is az NBA-ből vett példával illusztrálnám: Ben Wallace-hoz hasonlóan a pontgyártás helyett én is a lepattanók begyűjtésében és a blokkok kiosztásában jeleskedtem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.