Parádé

2010.09.28. 04:54

Az előző bejegyzés végén azt ígértem, hogy most a sörökről lesz szó. Nos, ez nem teljesen igaz, mert a mongol sörök kóstolásához viszonylag kis hajlandóságot mutattam vasárnap, a szombat esti buli után.

Messziről indítom a beszámolót. Kiutazásom előtt arra számítottam, hogy én leszek az egyedüli külföldi 200 kilométeres körzetben, de nagyot tévedtem. Én vagyok az egyedüli magyar, de amerikai, német, koreai és ausztrál annál több lakik a városban. Java részük önkéntes, segíteni szándékozó fiatal, akik főleg angolt tanítanak, illetve folyó-, és szennyvíztisztítási projektekben vesznek részt. A sok önkéntes jelenléte azt a téves gondolatot ébresztheti bennetek, hogy itt borzasztó nagy a nyomor, de ez nem igaz. Vagyis nem teljesen igaz, inkább azt mondanám, hogy ez egy kölcsönösen előnyös kapcsolat mindkét félnek: a helyiek angolul tanulnak, a kalandra vágyó, szociálisan (túl)érzékeny nyugatiak pedig kiélhetik magukat az Isten háta mögött.

Sokan közülük itt is ragadnak, nem hiányzik nekik a nyüzsgés, a stressz, amit meg is lehet érteni. (Más megközelítés: szerintem szintén nem hiányzik nekik a családjuk, a meleg zuhany, a barátságos környezet vagy a kiépített járda.)

 szakadék az út közepén, nem egy van belőle

Darhanban szeretik a külföldieket, az utcán sétálva sokan rám köszönnek, mosolyognak, és egy kis beszélgetés keretében felhasználjuk az általuk ismert összes angol szót, néha annál is többet. Mindenki örömmel hallja, hogy magyar vagyok, jó véleménnyel vannak rólunk, mindenkinek van egy két kedves szava, ha barátságos fogadtatásra talál közeledése. (Nem tudom, hogy a magyarok szeretete az általunk a városba hozott ipar, vagy a vélt közös eredet miatt van.)

Nem meglepő módon többször ittas emberek integetnek, köszönnek. Hazánkhoz hasonlóan itt is nemzeti sport az ivászat, ennek megszüntetése érdekében minden hónap 17. napja "száraz nap", azaz nem árusítanak alkoholt a boltokban. Ez nem tudom mennyiben fékez meg egy rutinosabb alkoholistát, de legalább próbálkoznak...

 parkot, bankot építenek a város alapításának 50. évfordulójára, jövő nyárra készül el 

A szombat estére visszatérve (szóltam, hogy messziről indul a sztori), egy német lány búcsúztatása volt az apropó, két év után repül haza. A buli témája pedig: 80-as évek. Hál'Istennek én nem tudtam, hogy be kell öltözni, így hétköznapi ruhában érkeztem. Nem így a többiek. Már megérkezésemkor éreztem, hogy valami huncutság van a dologban, de mivel akkor még csak német vendégek voltak, könnyen napirendre tértem a különc ruházat és borzasztó smink felett. A németekről bármit el tudok képzelni. Az első csoport amerikai megérkezésekor jöttem rá a turpisságra, úgy néztek ki ugyanis, mint akik 1969-ből, egyenes a woodstocki fesztiválról jönnek.

 elindult a banzáj, szétesett a ház

A későbbiekben jöttek még svájciak, mongolok és a mindig mosolygó Warren Ausztráliából, aki külön az alkalomra vásárolt magának kötött pulóvert és mellényt az egyik helyi turkálóban, könnyen beazonosíthatjátok őt a képeken.

Flash Player továbbra is itt. Képek az Indafotó itt.

Hogy hű maradjak a blog eddigi fő témájához, az ételhez, meg kell emlékezzek a házigazda által készített különösen finom pizzáról, melyből csak a jó neveltetésem és legendásan udvarias viselkedésem miatt hagytam a többieknek.

A parti még a születésnapomnál is nemzetközibb lett, aki figyelmesen olvasott már tudhatja hány nemzet képviseltette magát.

Várom a megfejtéseket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr552328566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.