Man vs. Wild

2010.11.29. 09:40

A tél Mongóliában igencsak kemény, még el sem kezdődött igazán, de az elmúlt héten nappal sem emelkedett -20°C fölé a hőmérő higanyszála. Ez persze a helyieket nem viseli meg különösebben, sapkát, kesztyűt a legritkább esetben viselnek. Ellenben én máris Bear Gryllsnek képzelem magam minden alkalommal, mikor minimum fél órát tervezek a szabad levegőn tölteni. Szinte hallom, ahogy ropog a hó az engem követő Discovery Channel stábtagok talpai alatt és félhangosan motyogom a túléléshez szükséges elengedhetetlen tippeket, már-már lehajolok egy kósza bogárért, elvégre minden fehérjére szükségem lehet.

 amint az jól látszik, a kép elkészítésére nem sok időt szántam

 Aztán szembe sétál velem egy nyolcéves kislány - kiskabátban. Ekkor visszazökkenek a valóságba, és képzeletben fejet hajtok a mongolok kitartása előtt.

Gyakorlati tapasztalatok

Nem számítottam másra, ezt vártam, így nem ért felkészületlenül a hideg: a sapka, a sál és a kesztyű mellett a harisnya és a trikó is az életem része, minden sétát a hidegben tíz perces öltözködés előz meg, így szélmentes időben egyáltalán nem fázok, csupán a szabadon maradt arcomra fagy rá a mosoly, vagy az a kifejezés, mellyel kiléptem a szabadba. Esetleg az orromat lehetne letörni. Vagy a kabátomat. Az ugyanis a kint eltöltött második percben megfagy, a legkisebb mozdulatom hatására ropogó hangot hallat. A fülhallgató kábelét is érdemes elrendezni kilépés előtt, a hidegben ugyanis teljesen elveszíti hajlékonyságát. A mobiltelefon kijelzője pedig több másodperces késéssel követi a történéseket.

Cipőt tisztítani viszont nem kell túl sűrűn, a november elején az útra fagyott latyak, víz már csak jövő tavasszal enged fel, a száraz porhó pedig szépen lemos mindent, egyedül hógolyózásra alkalmatlan. Ide tartozó negatívum, hogy az ázsiai férfiak oly' jellemző tulajdonsága, a szüntelen köpködés miatt a járdák igencsak pepiták, egy-egy csula könnyedén áttelel az utcán.

Tanári szoba

Mindenki ismeri a "szellőztető" típust aki osztott már meg irodát másokkal. Ez a tipikusan nőnemű egyed a kinti és benti időjárásra való tekintet nélkül kényszeres vonzódást érez az ablak nyitva tartása iránt. Mondanom sem kell, ha odakint kemény mínuszok vannak, akkor viszonylag gyorsan végbemegy a hőcsere, másfél percnyi friss levegő mindenkinek elegendő lenne, de neki nem. A mi szobánkban működő szellőztető hölgy azzal súlyosbítja tevékenységét, hogy az ablak kinyitása után eltűnik, magára hagyja a tanári férfi tagjait a beáramló hűs szellő élvezetében. (OFF: erről jut eszembe, az Unisys talán egyetlen pozitívuma a nyithatatlan ablaksor volt a Westend irodaházában. Ja, meg a della!) 

Ezek a tapasztalataim az itteni hideget illetően, melyet még egy hétig szokhatok, hogy aztán otthon élvezzem a kellemes nulla fok körüli hőséget.

A bejegyzés trackback címe:

http://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr512480538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szabithegreat 2010.11.29. 14:51:55

Így utólag átgondolva télleg kellett volna melléd egy kamera stáb! Ha a Discovery nem is de legalább a Spektrum lecsapott volna a cuccra (az őshaza felfedezése) A jó ötletek mindig későn jönnek 8(