Maybe

2010.10.27. 10:03

Volt időm rájönni, Mongóliában akkor vehetünk biztosra valamit, ha már megtörtént.

Maybe: esetleg, talán. Ez a szavajárásuk. Méjbi ma megyünk a sivatagba, méjbi holnap. Méjbi egyáltalán nem.

Nem izgulják túl a szervezést, sem az előkészületeket, a programmal sem különösebben foglalkoznak, és biztosan ők csinálják jól, de engem, aki minden percemet szeretem előre beosztani az őrületbe tudnak kergetni ezen szokásukkal. (Azon ritka alkalmakkor, mikor mégis sztoikus nyugalommal veszem tudomásul az események bekövetkeztét, azaz úgymond pálóczyas viselkedést folytatok, kimondottan jól érzem magam.)

Régóta tervezzük Ázsia legnagyobb sivataga, a Magyarországnál négyszer nagyobb Góbi meglátogatását, eddig azért nem írtam róla, mert nem szerettem volna előre inni a medve bőrére. (Ugyanezen okból kifolyólag nem írok a jövő heti biztos lottó ötösömről.)

Most úgy néz ki, holnap éjfélkor indulunk vonattal, hogy reggelre Ulánbátorba érjünk, szédületes 30 kilométer per órás átlagsebességet diktálva. Valószínűleg itt kezdődik majd az út érdekes része, egy egész napos vonatozással, a sok és hosszú megálló biztosan remek alkalmat ad a vidék jobb megismerésére, de nem szeretném előre megírni a kirándulás történetét.

A következő napokban tehát igazoltan hiányzok majd a blogról, és ezúttal nem tervezem otthon felejteni a fényképezőt sem...

Addig is Torghelle Sándornak öltözve a tanári stressz szobában felszolgált jó fajta oxigén koktél elfogyasztásával készülök a hosszú útra. Méjbi.

A bejegyzés trackback címe:

http://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr472402386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

palucci 2010.11.02. 00:06:59

Ezt már sajnos nem tudtam megállni komment nélkül kedves Kollega!
De először is had gratuláljak a bloghoz, jók a bejegyzések és ráadásul még rendszeres is.
Valamint nem szűköldödik a blog (most nem kimondottan erre a bejegyzésre gondolok) jóarcú mongol fiatalemberek képeivel sem.
Visszatérve azonban ehhez a bejegyzéshez, mégis mire véljem azt a kisbetűs részt, idézem "úgymond pálóczyas viselkedés"?
Ha mindenki úgy viselkedne, nem lenne probléma! Értem? :D

ildottore 2010.11.02. 03:20:57

Kedves Kolléga!
A megjegyzésem száz százalékig pozitív volt, te vagy a lazaság és spontaneitás királya. Értem? Nem? Mérnem?