Fiúk a klubból

2010.10.25. 00:01

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, gyorsan tisztázom a helyzetet: a bejegyzésben maximum idő, semmiképpen sem identitás zavar szerepel.

Már sok szó esett a mongol kollegákról, barátokról, most a péntek esti vacsorát ragadnám meg apropóként részletesebb bemutatásukra.

A péntek délutáni mongol nyelvtan óra már közeledett a végéhez, ilyenkor az én agyi aktivitásomban is jelentős csökkenés áll be, valamint a rendelkezésre álló kapacitás nagy részét a vacsorán való gondolkodás köti le.

Mind az órának, mind az elmélkedésemnek Peter, Bjorn & John vetettek véget, ők jegyzik ugyanis a Young Folks című számot, azaz a csengőhangomat.

Atko emlékeztetett, hogy este az újonnan nyitott Texas étteremben (a már bemutatott Modern Nomad's étteremlánc tagja) gyűlnek össze a mechanika tanszék tagjai, könnyes búcsút venni az Oroszországba készülő Byambától.

Így eldőlt, hogy velük tartok, mert bár igazán szeretek egyedül enni, mégis jobb ízű a falat ha mindnyájan esznek.

Végül hatan ültünk asztalhoz, az időközben beeső igazgató asszony és tanszéke csak véletlenül választotta ugyanezt az éttermet. Érdekes, érkezésük kisfiús kuncogást váltott ki vacsorapartnereimből, akik mindössze egy biccentéssel üdvözölték a kollégákat.

Éppen jókor, az étkezés végén, az italozás kezdetén indult az ulánbátori UPO együttes koncertje, énekesük teljesítménye még az én avatatlan fülemet is lenyűgözte, sőt angol kiejtése is tökéletes volt. Talán azért is szimpatizálok ennyire a bandával, mert mintha szépség alapján válogatták volna össze őket: kifejezetten gizda, csúnya emberek alkották a zenekart. Közepesen jó, kiglancolt, sikerre vágyó öttagú fiúbandákkal Tiszát lehet rekeszteni, ők megtalálták a különlegességhez szükséges megoldást.

Vagy az én jelenlétem, vagy a vodka hiánya, esetleg e két helyzet szerencsés együttállása a hosszú beszédek elmaradását eredményezte. Kellő mennyiségű sör elfogyasztása után Nagi látta vendégül a társaságot, immáron Byamba és a tanszékvezető Ganzorig nélkül, orosz módra uborkát és savanyúságot kínálva rágcsálnivaló gyanánt.

Mivel a frissen vágott hajú kisfia, és családja többi tagja a szomszéd szobában aludt, én rövidre fogtam a látogatást és haza indultam, miközben sűrűn hullt a hó.

Az ismételten hosszúra nyúlt felvezetés után következzen végre a bejegyzés lényegi része, azaz a közvetlen kollegák egy részének bemutatása.

 

Otgonsuren (Atko)

Harminc éves divattervező. Az egyetem textil dizájn részlegén tanít, néha hajlamos szakterületének megfelelően viselkedni.

A tanári szakszervezet elnöke. A társasági események szíve-lelke, rendkívül beszédes, mosolygós ember, állandó ebédpartnerem. Ganzoriggal, a tanszékvezetővel megállapítottuk, hogy minden társaságba kell egy ilyen ember, de csakis egy. Columbo felügyelőhöz hasonlóan sokat beszél feleségéről, akit azonban még sohasem láttunk.

Érkezésemkor ő fogadott a reptéren, így utólag könnyű belátni, hogy közvetlensége, nyíltsága miatt a tökéletes választás volt erre a szerepre. Darhan utcáit a nővérével közösen tulajdonolt kék alapon ezüst mintás Mitsubishi terepjáróval rója.

 

 Ganzorig

Mint azt az állandó eposzi jelzője is mutatja, ő a tanszék vezetője, közvetlen főnökön. Anyagszerkezettant valamint kinematikát és dinamikát tanít, diákjai Jackie Chan néven becézik.

Fényképet viszonylag nehéz róla találni, nem szeret fókuszban lenni, általában ő kezeli a kamerát.

Az ő autóját vezetve utaztam Erdenetbe, illetve ő szervezte meg a darhani öntöde látogatását is.

 

 

 

Byamba

34 éves tanár, általában csöndes, magának való. Ennek ellentmondanak a róla szóló pletykák, melyek szerint igazi nőcsábász. Nem beszél túl jól angolul, ezért néha orosz szavak segítségével próbálunk meg kommunikálni.

Az ő tiszteletére szervezték a vacsorát, a hónap végén két évre Moszkvába költözik hogy megszerezze doktori címét.

 

 

Batzaren (Bagi, Bácse)

Rendkívül csöndes, szerény, de nagyon kedves labor asszisztens. Annak ellenére az egyik legszimpatikusabb kollégám, hogy egy szót sem beszél angolul.

Mongol, orosz szavakkal, valamint kézzel-lábbal mutogatva értjük meg egymást.

Ő szerelte meg a szobámban a leszakadt mosdókagylót, valamint ő vágta méretre a piacon potom pénzért beszerzett övemet.

 

 

Saruulbold (Nagi)

A helyi Illés Béla, azaz a legnagyobb király. (Mivel viszonylag kicsi a metszet a blog olvasói és az MTK, valamint a Haladás szurkolói között, így megmagyarázom: Bélát nevezték így a kilencvenes években.)

Harminc éves, kedves, szerény, vicces ember. Statikát és szilárdságtant tanít, padtársam a tanáriban. A tanári kosárlabda és röplabda csapat kapitánya, MVP-je (Most Valuable Player).

Az ő fiának hajvágó ünnepségén vettem részt, valamit ő ajándékozta nekem az azóta is használt nagy tükröt a születésnapomon.

 

 

 

off: az első helyes megfejtő aki bekommenteli, hogy melyik magyar hírportál bannerjére hajaz az új Mongólia blog logó, az a vendégem egy tradícionális mongol szútecére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr862394546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balákka 2010.10.25. 10:31:42

totalcar, de a szútecére nem biztos, hogy igényt tartok, ellenben felajánlom bárkinek aki jelentkezik érte

ildottore 2010.10.26. 07:55:23

@balákka: ez esetben Forrai uraságnak főzök, aki emailben fejtett helyesen
süti beállítások módosítása