Erdenet

2010.10.17. 08:18

Csütörtök hajnali négy óra ötven perckor a következő SMS-t kaptam a tanszékvezető tanártól: "V r w8ing 4 u". Várunk rád, gettó változatban. Ezen csak azért nem lepődtem meg különösebben, mert az agyam a korai időpontra való tekintettel még csak húsz százalékon üzemelt. Ötre volt megbeszélve a találkozó, ismervén a helyi szokásokat úgy hat körül számítottam az érkezésükre.

Erdenetbe indultunk, Mongólia második legnagyobb városába, a műszaki egyetemek között első ízben megrendezett Olimpiádra, melynek témája a fémek szerkezete, vizsgálata volt. A kocsiban kellemes meleg, és a tanáron kívül két diáklány fogadott, ők képviselték Darhant az eseményen. A két város közötti távolság 170 kilométer, amit az útviszonyok és a 70 kilométer per órás sebességkorlátozás miatt három óra alatt tettünk meg. Teljesült végre egy régi vágyam, Darhanból kiérkezvén megkérdeztek, hogy van-e jogosítványom, ugyanis a tanár úr dohányozni szeretne, és átvehetném a kormányt. Közöltem velük a tényt, hogy második nevem Michael, és nem csak ez a közös bennem és Schumacherben, így életemben először ültem jobbkormányos autó volánja mögé, a Nissan Bluebird természetesen automata váltós is volt. Nagyobb forgalom nem akadályozott, talán két autó jött szembe velünk, így az Erdenet határát jelző sorompónál boldogan ültem vissza az anyósülésre, hogy három perccel később elvegyék Ganzorig, a tanszékvezető tanár jogosítványát.

Nyolc óra előtt pár perccel értünk a városba, ahol egy minimum huszonöt tagú buszkonvojjal találtuk szembe magunkat, melyet több rendőrautó vezetett fel és kísért.

 dolgozók igyekeznek a bányába, szemben már közeledik a rendőrautó

A helyi rézbánya dolgozóit szállították munkába, mi pedig nem tudtuk, hogy ameddig a konvoj közlekedik, mindenki másnak félre kell állnia.

Az igazoltatás nem tartott egyébként sokáig, a rendőr kiszállt, elvette a jogosítvány és mindenki mehetett a dolgára. A buszokat követő kilométeres kocsisorból, és a környező gyanúsan lapos tetejű hegyekből már kezdtem sejteni, hogy ez a bánya bizony nem kis méretű. A képen látható hegy egykor 1600 méter magas volt, mára csupán 1000 méter, és a kitermelés még nem állt meg. A következő posztban részletesen, videókkal illusztrálva mutatom be a bányát.

Egy kicsit előre kell szaladnom, hogy elmeséljem a jogosítvány megkerültének történetét, mely kicsit számunkra is ismerős lehet. Kiderült, hogy az igazoltató rendőr egy volt iskolatárs öccsének a barátja, így Ganzorig büntetés nélkül úszta meg a kalandot.

Az izgalmak után örömmel nyugtáztam, hogy igencsak szép hotelben szállásoltak el, ahol reggelivel fogadtak minket.

A többiek számára ezután a verseny és konferencia, számomra pedig a város felfedezése következett. Csakúgy mint Darhant, Erdenetet is oroszok építették, ennek az épületek stílusa mellett a jó néhány helyen megtalálható Lenin és Marx szobrok a tanúi. 

Владимир Ильич Ленин (Vlagyimir Iljics Lenin)

Feltűnő a város tisztasága, rendezettsége, ami persze mongol szinten értendő, de másfél Darhanban töltött hónap után újdonság volt utcaseprőket látni.

Mivel egyetemem az utaztatásom és szállásolásom mellett költőpénzzel is ellátott, elérkezettnek láttam az időt hogy kipróbáljam a legynagyobb mongol étteremlánc, a Modern Nomad's helyi egységét. Drága, de minőségi helyről van szó, a pincérek jól és udvariasan beszélnek angolul ("Excuse-me Sir, how do you like our food?"), a gombával és dióval töltött csirkemell borsos szószban pedig csak azért nem volt az ebéd csúcspontja, mert kintlétem óta először ihattam rendes főzött kávét. Ez a menü egy sörrel kiegészítve 2500 Forintjába került az egyetemnek, az utolsó fillérig megérte.

Az előzetesen közölt program szerint a fogadás, melyre természetesen én is hivatalos voltam este nyolckor kezdődött, így volt időm visszasétálni a szállodába, megnézni az egyik orosz adón sugárzott BL magazint és pihenni egy kicsit.

Hét körül értem vissza az egyetemhez, ahol megismertem a fiatal szervezőket, és rendkívül vicces képeket készítettünk a konferencia teremben.

A fogadás a Kakashoz címzett orosz étteremben zajlott, stílszerűen kakas volt a főétel, mely elfogyasztása után köveztek a beszédek, minden mongol ember óriási belső késztetést érez mondanivalójának megosztására, élvezik a figyelmet. Az este itt még nem ért véget, az egyetem kollégiumában gyűltek össze a tanárok, folytatván a vodkával öblítendő beszédek végeláthatatlan sorát. Miután mindenki mindenkit biztosított nagyrabecsüléséről, tiszteletéről, szeretetéről, végre hazaindultunk, egy eseménydús, érdekes napot zárva.

Ha még nem fárasztott le benneteket a hosszú poszt, úgy nézzétek meg ezt a pár érdekesebb képet:

A bejegyzés trackback címe:

http://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr452377141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.