Indulás!

2010.09.02. 08:46

A gondos és mindenre kiterjedő előkészületek után (melyek végrehajtása egy délutánt vett igénybe) eljött az indulás napja. Depart: Ferihegy 2B Arrival: Ulan Batar Buyant Ukhaa Airport.

Mivel a gépem indulása előtt és után sem startolt más gép a terminálról, viszonylag könnyen és gyorsan lezajlott a becsekkolás, és megtudtam, hogy nem kell a csomagommal sem bajlódnom, ha minden jól megy Mongóliában vehetem fel. Az Aeroflotos Airbus A320 (ilyen majd' mindegyik fapados járat is) késés nélkül indult, és fél órával a tervezett idő előtt landolt. Mivel a jegyek helyre szóltak, tülekedni nem kellett (az oroszok azért néha megpróbálták), az ülések pedig kényelmes Recaro fotelek voltak. Szerencsére etetés is volt a gépen, csirkesaláta és sütemény volt a menü, ami után 3 deci kávét is adtak, nehogy elaludjak és elfelejstek leszállni.

Moszkvában hideg várt minket, milyen jó, hogy a kabátom amúgy is rajtam kellett legyen, a táskába ugyanis nem fért be. Külön kisbusszal szállítottak át engem, és két megszeppent japán lányt a vadi új F terminálra, amit már csak az Aeroflot járatai használnak, és körülbelül kétszer nagyobb a teljes ferihegyi komplexumnál.

 Emberek nem nagyon voltak, vagy egyszerűen elvesztek a térben, így nyugodtan és kényelmesen rendezkedhettem be a váróban.

Amikor furcsa, nem túl bizalomgerjesztő alakok kezdtek gyülekezni a környékemen, már tudtam, hogy nem vétettem el a kaput, innen indul az ulánbátori járat.

A becsekk itt is sima volt, a gép pedig egy Boeing 767 (ha érdekel valakit...). Az úton pár becsípett mongolon, a kilátáson és a vacsorán kívül más érdemleges nem történt.


A öt és fél óra levegőben töltött idő alatt további négy órányi időzónát átléptünk, így nem túl kipihenten, reggel negyed hétkor érkeztem Ulánbátorba. Hál' Istennek volt aki fogadjon, nyomtatott névtáblával vártak a vízum ellenőrzése után, elkezdhettük tehát a migrációs ügyek intézését a fővárosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mongolia.blog.hu/api/trackback/id/tr312266051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

appendicitis 2010.09.20. 17:26:06

Fantasztikus ez az egész, nekem tetszik!
süti beállítások módosítása